2011-07-21 12:45:20• hírek • Kocsis Zoltán

Ha nehezen is, de fizet az állam

Az oly sokat emlegetett és vitatott regisztrációs adó, majd az azt felváltó környezetvédelmi illeték évek óta komoly gondot okozott azoknak, akik külföldről vásároltak maguknak gépkocsit az elmúlt lassan fél évtizedben. Bár a luxembourgi Európai Bíróság mindkettőt illegálisnak minősítette, a román állam vonakodik kifizetni a kártérítést és mindent elkövet ennek elkerüléséért. Számítások szerint mintegy 40.000 személynek megközelítőleg 890 millió eurót kellene fizetnie a környezetvédelmi minisztériumnak. A Realitatea.net hírportál adatai szerint eddig megközelítőleg 30,8 millió euró kártérítést fizetett ki Bukarest.

Szatmár megyében összesen 160 körüli per van folyamatban, amint az Seletye Dávid, a Román Autóklub (ACR) helyi kirendeltségének vezetője a Szatmár.ro megkeresésére elmondta. Ezen nagyjából másfél száz per nagy túlnyomó többségét az ACR első fokon meg is nyerte, ám a Környezetvédelmi Alap „természetesen" fellebbezett, így most a Nagyváradi Fellebbviteli Bíróságon van a sor, hogy döntést hozzon az ügyben.

Seletye elmondta, hogy az első pereket már 2007-ben elindították és hogy a környezetvédelmi illeték elleni támadási pontot 2009 decemberében találták meg és azóta jogi úton próbálják ezen pénzeket visszaigényelni.

A szakember kiemelte, hogy az ACR folyamatosan várja azokat, akik visszaigénylési és kártérítési pert szeretne indítani. Értelemszerűn az intézmény csak a klubtagoknak ígér jogsegítséget, akiknek a tagsági díjon kívül háromszáz lejes perköltséget is ki kell fizetniük, mivel az utóbbi időben a bíróság nem hajlandó a perköltségi kötelezettséget is megítélni az állam rovására. Aki ellátogat az ACR szatmárnémeti székhelyére (Transilvania sugárút, 3 szám), ott ingyenesen hozzájuthat azokhoz a dokumentumokhoz, amelyek a per elindításához szükségesek.

Gyors ügyintézésre azonban senki se számítson! Amint Seletye elmondta, hogy akik elsőkként 2009 októberében pert kezdeményeztek, azok idén januárban kapták meg a pénzüket. Míg két esetben, amelyeket még 2010 elején kezdeményeztek, a napokban kaphatják meg pénzüket. Ez sem megy azonban könnyen. Hiába a bíróság végleges és megváltoztathatatlan döntése, mégis bírósági végrehajtó végzése kell ahhoz, hogy az autós végre a pénzéhez jusson.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: