2016-03-03 08:33:06• hírek • MTI

Ha könnyen jött, könnyen is mehet a doktori cím

A román kormány szigorúbb szabályozást fogadott el szerdán a doktori címek visszavonásáról, miután több magas rangú tisztségviselő esetében felmerült a plágium vádja - derült ki a román kormány közleményéből.

A szerdán elfogadott határozat ismét lehetővé teszi az oktatási miniszter számára, hogy visszavonjon egy doktori címet, amennyiben bebizonyosodik, hogy birtokosa áthágta a kutatási és a doktori dolgozat megírására vonatkozó szabályokat.

A vizsgálat lefolytatására az egyetemi diplomákat és okleveleket, valamint doktori címeket igazoló országos bizottság illetékes. A bukaresti kormány szerint a most elfogadott szabályozás szerint a doktori címek visszavonására irányuló vizsgálat időtartama legfeljebb két hónapot és öt napot vehet igénybe.

A szigorítást a Dacian Ciolos szakértői kormány vállalta, amely tavaly decemberben szakértői bizottságot állított fel, majd ennek javaslatai alapján dolgozta ki a határozatot. A kormány szerint ez arra hivatott, hogy visszaadja a tekintélyét a romániai egyetemek által működtetett doktori iskoláknak.

Az elmúlt években több magas rangú tisztségviselővel szemben megfogalmazódott a plágium vádja. A szociáldemokrata Victor Ponta volt miniszterelnök például egy ilyen botrány nyomán 2014 őszén lemondott doktori címéről, miután váltig azt állította, hogy nem követett el plágiumot.

A hiányos szabályozás miatt azonban Ponta hivatalosan a mai napig sem vesztette el tudományos címét, mert azt csak az oktatási miniszter vonhatta volna vissza tőle. Az egykori Ponta-kormány oktatási minisztere, Liviu Pop azonban már 2012-ben - amikor kitört a volt kormányfő doktori dolgozata körüli botrány - felfüggesztette a miniszteri rendeletet, amely feljogosította volna a tárcavezetőt a cím visszavonására.

A kormány döntését bírálta a jobbközép pártokhoz közel álló média, mert úgy véli, egyszerűbb és gyorsabb ellenőrzési mechanizmust is alkalmazhatott volna. Sokallja a két hónapos vizsgálatot, valamint azt is kifogásolja, hogy az eljárni hivatott országos bizottságnak az érintett egyetem álláspontját is ki kell kérnie a megkérdőjelezett dolgozatról.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: