2008-02-19 18:09:41• hírek • Szatmar.ro

Bemutatták a strand látványtervét

 Másodjára került sor találkozóra a városi tanácsosok és a beruházó cég között.

Második alkalommal szerveztek találkozót a szatmárnémeti strand jövőjéről a városi tanácsosok a beruházó cég között.

A megbeszélésre kedden 15 órától a Dacia szállóban került sor, ahol a beruházó cég bemutatta a strand felújításának tervét.

A városi tanácsosoknak lehetőségük volt a Dacia S.A. és a város között létrejövő, 49 évre szóló társulási szerződés áttekintésére is. Ezen a héten véglegesítik a szerződést, amelyet a jövő heti tanácsgyűlésen már jóvá lehet hagyni. Amennyiben a szerződést a város vezetői elfogadják, megkezdődhet munkáját a kivitelező cég. A beruházás minimális összege, amely a strand felújítására irányul, 8 millió euró, ehhez még hozzá jönnek a különböző létesítmények.  

- Ez még csupán egy látványterv, ami sokszor módosulhat, nekünk az a fontos, hogy minden kikötésünk benne van. Az összes lakos számára elérhetővé kívánjuk tenni, annak érdekében, hogy azok is hozzájuthassanak, akiknek a szociális helyzete egyébként ezt nem engedné meg. A munkálatok tavasszal már elkezdődhetnek, elsőként kútfúrással, medence felújítással, egészségügyi szolgáltatások rendbetételével foglalkoznak, aztán az évek alatt fokozatosan kialakulhat a strand végleges arculata. – magyarázta Ilyés Gyula Szatmárnémeti polgármestere.

P.A. 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: