2016-08-08 15:46:26• hírek • Refszatmar.ro, Szatmar.ro

HŰHA! - A Szatmári Református Egyházmegye KRISZ-tábora

A hűségről tanulhatott közel kétszáz fiatal Nagytarnán az Ecosunhome-ban, a Természet és a Szeretet Otthonában. Vasárnaptól szombatig változatos programokon vehettek részt az ifjak.

A két évvel ezelőtt felépített tábor főüzenete minden táborozó számára, és nemcsak, az, hogy felhívja a figyelmet Isten teremtett világának megőrzésére. A természetet Istentől kaptuk, kötelességünk hűnek lenni ehhez az örökségünkhöz.

Az ember hűtlenségétől Isten hűségéig

„Felhők gyűlnek, vad szél kel, húz a mélység, te nem hagysz el" - énekeltek Isten hűségéről a Bízz Band segítségével a fiatalok. De nem csak énekeltek erről, hanem előadásokon, bibliaórákon és istentiszteleteken hallhattak a témáról a résztvevők, sőt ők is megvitathatták a kérdésfelvetéseket. Vasárnap Jobb Domokos a tábor vezérigéjéről szolgált: „Bízzál az Úrban és cselekedj jót, e földön lakjál, és élj hűségesen." (Zsolt 37,3) A tábor második napján délelőtt Varga Botond beszélt a hűség fontosságáról a családban. Ezt a kérdést őszintén meg is beszélték a bibliaórás csoportok tagjai. A koraesti istentiszteleten Bíró Botond kolozsvári teológus Dávid és Góliát története alapján érintette a témát. Kedden Máthé Róbert a szerelemről, párkapcsolatokról szólt, az esti istentiszteleten Mátyási Gerda Dávid és Betsabé nagy port kavaró szerelmi kapcsolatáról beszélt. Szerdán, az esti istentiszteleten Varga Sándor Tamás teológus Dávidról és Saulról beszélt. Csütörtökön Ilonczai Zsombor a pályahűségről tartott előadást, átadva valamit iskolalelkészként szerzett tapasztalatából a hallgatóságnak. Pop Péter csütörtökön este a barátságról beszélt Dávid és Jonathán története alapján. Pénteken délelőtt Rácz Ervin Isten soha véget nem érő hűségéről tartott előadást, az esti istentiszteleten pedig Tóth Henrietta kárpátaljai teológus szolgálata tanított Isten Dávidnak és nekünk tett ígéreteiről. Szombaton délelőtt Kovács Sándor esperes a szelídségről szólva zárta a tábort. A fiatalok megtanulhatták az érdekes igehirdetésekből és előadásokból, hogy Isten a mi hűtlenségünk ellenére is hű, és utánunk nyúl a legnagyobb mélységben is.

Vetélkedők, csapatjátékok, koncertek

Úgy, ahogy az előző években, idén is csapat- és közösségformáló hatása volt a tábornak. Az internetes kapcsolatokon túl ezennel élő kapcsolatokat köthettek a táborlakók, ez az igazi közösség. Hat vetélkedős csapat küzdött a hét során ügyességi játékokon, sportvetélkedőkön és bibliaismereti versenyen. Szerdán a régi úttörő-táborhoz túráztak, a hosszú út során is volt lehetőség új barátságok megkötésére és a régiek megerősítésére. Ugyanakkor a természetről ott nemcsak tanulhattak, hanem meg is érezhették jótékony hatását. Pénteken este a tábortűznél a közös éneklés, a vicces reklámok és udvarlások fergeteges hangulatot teremtettek.

Az esti programokban DJ Leviciusz bulija és a The Phoenix zenekar koncertje lehet, hogy sok emberben azt a kérdést veti fel, mit keresnek ők egy keresztyén táborban? A válasz egyszerű. A fiatalok így is úgy is elmennek ilyen eseményekre. A cél az, hogy megtanulják, drogok, alkohol, és tudatmódosító szerek nélkül is érezhetik jól magukat koncerteken. Nem a templomban kell keresztyénnek lenni, ott könnyű. Viselkedjenek krisztusi módon, szórakozás közben is! - ez volt a célja ezeknek a programoknak.

A Kása házaspár nép-táncháza is jókedvet hozott, az Ében Zenekar pedig evangéliummal átitatott koncertje elgondolkodtatott: jó lesz vígan lépkedni „a színarany utcákon", de csak Jézussal teljes az élet idelenn is.

„Ez a tábor számomra egy hatalmas csalódás volt!" - mondta a tábor után az egyik fiatal. „Azt vártam, hogy unalmas lesz, hogy unalmas prédikálások lesznek, ehelyett annyira jó volt, hogy aludni sem volt kedvem, mert úgy éreztem ezzel pazarolom az értékes, rövid időmet. Megtanultam, hogy értékes vagyok, és nem vagyok szemét! ... A tábor nagyszerű volt, mint mindig. Rengeteg új és kedves barátra tehettem szert, emellett esélyem volt arra, hogy még közelebb kerülhessek Istenhez. Köszönöm mindazoknak, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy jól érezhessem magam, mert úgy érzem sikerült nekik. Bár nem rég ért véget a tábor, én mégis alig várom a következőt!" Ehhez hasonló vélemények sora érkezett a tábor közösségi oldalára az esemény után. Köszönet a szervezőcsapatnak és a támogatóknak: Szatmári Református Egyházmegye, Szatmár Megye Tanácsa, Bethlen Gábor Alap, Reformáció Emlékbizottság.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: