2020-03-16 16:55:20• hírek • Bede Emőke

HIV-vírussal fertőzhetett meg férfiakat egy Szilágy megyei prostituált

Képünk illusztráció.
Képünk illusztráció.

Március 16-án a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság Szilágy megyei területi irodájának munkatársai három, embercsempészettel gyanúsított személyt vettek őrizetbe 24 órára, kik az elmúlt négy hónap folyamán prostitúcióra kényszerítettek egy fiatal nőt.

Az ügyben megállapítást nyert, hogy P.M.R, P. M. M. és P. E.B. egy 23 éves nőt arra kényszerített, hogy áruba bocsássa testét, holott korábban az orvosok már megállapították, hogy a nő HIV-hordozó. A gyanúsítottak teljes kontrollt gyakoroltak a nő felett, és teljes mértékben úgy kezelték, mint egy anyagi hasznot hozó rabszolgát, akit nem csak bevételétől, de szabadságától is megfosztottak. Hogy emberi mivoltában még jobban megalázzák, egy hideg, téli éjszakán anyaszült meztelül zárták ki az udvarra, és azzal fenyegették, hogy gyermekeivel is fajtalankodni fognak, ha ellenkezik.


A prostitúcióra kényszerített nőnek számos férfival kellett szexuális kapcsolatot létesítenie: a tarifa ügyfélről ügyfélre változott, de általában 150-200 lejbe került egy óra, ha pedig a kliens lakására kellett kiszállni, akkor az már 300 lejt kóstált, illetve az ügyfél fizette a taxit is. A nőt 2018. május 18-án diagnosztizálták, ám mivel mostanáig egyáltalán nem tartotta be az orvosi utasításokat és nem is kezeltette magát, számos férfit megfertőzhetett a védekezés nélküli együttlétek során.


Március 15-én a DIICOT Szilágy megyei munkatársai a szervezett bűnözés elleni ügyosztály rendőreivel közösen csaptak le a gyanúsítottakra. A férfiakat épp akkor érték tetten, amikor a nő arra panaszkodott, hogy a koronavírus tüneteit véli felfedezni magán. A sértettet ennek nyomán egy intézményes karanténközpontba szállították, ahol nem csak egy Covid-2019-re vonatkozó tesztet fognak elvégezni rajta, de a HIV-fertőzött személyeknek előirányzott vizsgálatoknak is alávetik majd. Az igazgatóság Szilágy megyei munkatársai arra kérnek mindenkit, aki az említett időszakban élt ilyen jellegű szolgáltatásokkal, jelentkezzen, hiszen az is előfordulhat, hogy a nőtől megkapta a HIV-et.


A DIICOT az ügyben egyébként egy bukaresti házkutatást is tartott, mely során hét mobiltelefont, hét SIM-kártyát, különféle iratokat és fényképeket, egy bankkártyát és 850 lejt találtak. Az ügy gyanúsítottai ellen kérelmezték a 30 napos előzetes letartóztatást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: