2015-09-13 17:09:21• hírek • Szatmar.ro

Erdőd tarolt fociban az egyházkerületi sportnapon

Lehet, hogy valahol, azon a napon Manchester-Liverpool, Atletico-Barca, vagy éppen Újpest-Fradi meccset is rendeztek, de voltak olyanok, akik számára a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségének Sportnapja volt a hétvége sporteseménye, mely hatodik alkalommal került megrendezésre.

Szombaton délelőtt Sándorhomok, Szárazberek és Mikola után a Szatmárnémeti Református Gimnázium harmadízben adott otthont a királyhágómelléki sportnapnak, melyre közel száz ifjú érkezett négy egyházmegyéből: Érmellék, Zilah, Somlyó és Szatmár.

Ilonczai Zsombor egyházmegyei ifjúsági előadó és Kánya Zsolt Attila egyházkerületi ifjúsági szakelőadó jelenlétében és szervezésében a sorsolások után foci, futás, asztalitenisz, holland biliárd és sakk várta a fiatalokat. Ilonczai Zsombor igeolvasással biztatta a fiatalokat, a sport is legyen egy lehetőség arra, hogy hitüket megvallják, azaz a legfontosabb legyen a fair play! Így is volt! Még a legutóbbi magyar-román meccsnél is barátságosabb volt a hangulat.

Mint mindig, a legnagyobb népszerűségnek most is a labdarúgás örvendett, ahol három csoportba osztották a kilenc csapatot: Az A jelű csoportban Szárazberek mellé Kémer és Mikola II. csapata került. A B csoportban Mikola I., Nagykágya és Ombod, a C-ben Erdőd, Egri és Zilah-Fenyves játszott. Az első elődöntőt a B és a C csoport nyertese játszotta, ahol Erdőd csapata simán 5-0-ra verte a címvédő Szárazberket. A szilágysági Kémer, amely legjobb másodikként jutott tovább egygólos meccsen legyűrte az addig remeklő érmelléki alakulatot, Nagykágyát. Ők a bronzmeccsen vigasztalódtak. A döntő ezúttal simának bizonyult, Erdőd 4-0-ra győzte le Kémert úgy, hogy a bajnokságot kapott gól nélkül, 11-et rúgva hozta le, ami a szatmári egyházmegye egyik legkisebb gyülekezetét képviselve nem kis teljesítmény.

Más sportágban is megmérethették magukat az ifjak. Sakkban Antal Áron nyert Varga Tamást megelőzve. Holland biliárdban Varga Tamás, Zsiga Zsanett, Berendi Bernadett, Hegedűs Lóránd volt a sorrend. Asztaliteniszben Farkas Szabolcs Nagy Kristófot és Dobos Ervint előzte meg. 50 méteres futásban Paku Zoltán végzett a dobogó legfelsőbb fokán Petkes Mihályt és Vajda Szabolcsot megelőzve. 1000 méteren Varga Máté győzött, Csóka Gergő és Kovács Richárd előtt.

A szárazberki nőszövetségnek köszönhetően hétszáz darab töltött káposzta begyűrése is sporteseménynek bizonyult. Az eredményhirdetés után mindenki elégedetten térhetett haza, tudva, hogy aki Krisztusban van, a győztes oldalán áll.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: