2014-10-14 15:41:07• hírek • Szatmár.ro

Gyújts gyertyát a szegény családokért!

Október 17-én, 17 órától Románia több mint 30 településén fénylenek fel a szolidaritás és remény lángjai. A romániai Caritas Szervezetek által minden évben megrendezett „Egymillió csillag" nevet viselő szolidaritási akció Szatmárnémetiben immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet 2009 óta vesz részt az akcióban, mely során évről évre fel szeretné hívni a figyelmet a szolidaritás fontosságára. Azóta minden év őszén többszáz gyertya fénye lángol Szatmár megye több településén az együttérzés, hit és remény erősítése érdekében. Idén a szervezet négy helyszínen rendezi meg az eseményt: Szatmárnémetiben, az újközpontban, a Corneliu Coposu sétányon, Nagykárolyban a Román Katona Emlékművénél, Nagybányán a Revolutiei téren és Máramarosszigeten a Corneliu Coposu sétányon.

Ebben az évben, Családok Éve lévén, a szervezet ezen tevékenységével is a rászoruló családokon kíván segíteni. A rászorulókat bárki támogathatja a helyszínen adomány fejében kiváltott gyertyák által. Ugyanakkor további adományozásra van lehetőség az eseményre készített program ideje alatt is.

A résztvevőknek idén is egy hangulatos estében lesz részük, ugyanis ez alkalommal a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet erdődi önkénteseinek együttese, a The Big Band, a Szatmárnémeti Művészeti Iskola diákjai által előadott dalok és Jánosi Csaba zenéje által válik még szeretetteljesebbé a hangulat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: