2014-05-09 20:57:51• hírek • Szatmár.ro

Győzni akar Gyenes Mani

A Hargita megyei Szárhegyen kétnapos verseny vár a két szatmári indulóra.

Két szatmári is részt vesz az enduró országos bajnokság nyitófutamán, amelyre a Hargita megyei Szárhegyen fog sor kerülni. Gyenes Emanuelre és Szilveszter Mártonra komoly megmérettetés vár, hiszen a verseny két napja alatt összesen 450 kilométert fognak menni - szombaton 200, vasárnap 250 kilométert.

Gyenes győzni akar ezen a futamon, hiszen enduróban és endurókrosszaban is egyaránt hatszoros bajnok, nem titkolt célja pedig, hogy hetedszer is bajnok szeretne lenni.

Mani az elmúlt hétvégén egy számára új bajnokságban próbálta ki magát: motokrosszban. Az Érmihályfalván megtartott versenyen harmadik lett, de saját elmondása szerint nem tervezi, hogy komolyabban belevesse magát a motorozás ezen szakágába. "Számomra ez csak edzés volt, először indultam motorkrossz futamom, ezt is csak azért, mert közel volt a színhely. Nem akarom ezt csinálni, főleg, hogy ehhez a szakághoz másfajta motor kell, az enduró járgány nem megfelelő hozzá" - mondja a motoros. Ezen a versenyen egyébként Szilveszter Márton második lett, neki pedig tetszik a motokrossz, úgyhogy valószínűleg részt vesz majd a többi futamon is.

"Nyerni megyek Szárhegyre, ahol elég nehéz lesz a terep, és a mezőny is várhatóan erős lesz, ugyanis érkeznek magyarországi motorosok is. Vannak olyanok is, akik nem viszik végig az idényt, de az első futamon azért mindig részt vesznek, így népes is lesz a mezőny" - nyilatkozta Gyenes, akit az előtte álló versenyről kérdeztünk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: