2011-06-30 09:13:47• hírek • Blikk.hu

Győzikét pszichiátrián őrzik

Hetek óta semmi hír Győzikéről, pedig korábban nem azt szokhattuk meg a showmantől, hogy csak úgy a háttérbe húzódik. Nyomozni kezdtünk, s egy olvasó-riporter segítségével kiderítettük: egy vidéki pszichiátrián fekszik! - írja a Blikk.

A showman összeomlott, információink szerint egy hakni alkalmával került olyan idegállapotba, hogy azt mondta, képtelen orvosi segítség nélkül tovább élni az életét. Ezért sofőrje salgótarjáni otthona helyett azonnal a helyi kórházba vitte.

– Győzike már hetek óta a kórházban fekszik, gyakran lehet látni őt az udvaron sétálgatni, de látszik rajta, hogy nincs jól – mondta a Blikknek S. Péter, akinek sikerült egy fotót készítenie a showmanről.

Gáspár Győző kálváriája nem négy héttel ezelőtt kezdődött. Ahogy arról a Blikk korábban már beszámolt, a showman idegei április elején mondták fel a szolgálatot, Győző akkor végső elkeseredésében azt látta a legjobbnak, ha eldobja magától az életet. Salgótarjáni otthonában egy nagy adag nyugtatót vett be, de szerencsére felesége, Bea asszony még időben hazaért, és értesítette a mentőket.

– Besokalltam. Lehet az ember bármilyen gazdag, ha lelkileg üres, és senki nem szereti – nyilatkozta akkor Gáspár Győző. – 12-13 darab nyugtatót vettem be, aztán lepihentem. A feleségem hazajött, és látta, hogy nagy a baj. Bevittek a kórházba, majd kimosták a gyomromat.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.


Győzike kezelésre szorul
Győzike kezelésre szorul


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: