2013-10-01 12:10:31• hírek • MTI/ Kocsis Zoltán

Győzelmi kényszerben a Steaua és a Chelsea is

Bár még csak a csoportkör második fordulóját rendezik a héten a labdarúgó Bajnokok Ligájában, az előző idényben döntős Borussia Dortmund és a tavalyi győztes Chelsea máris győzelmi kényszerben lép pályára a keddi játéknapon. Előbbi az Olympique Marseille-t fogadja, utóbbi pedig a Steauához utazik.

Bizonyos tekintetben Európa utóbbi két évének legsikeresebb csapatának tekinthető a Chelsea, hisz tavaly a Bajnokok Ligáját, idén pedig az Európa Ligát nyerte meg. José Mourinho együttese azonban eddig nem teljesít valami meggyőzően: a bajnokságban három győzelem, két döntetlen és egy vereség után csak a hatodik helyen áll, a BL első csoportfordulójában pedig odahaza kapott ki a Baseltől. Mindezek mellett a hangulat sem a legjobb a csapat körül, Mourinhónak ugyanis komoly fejfájást okoznak benelux játékosai: a holland Marco van Ginkel és a belga Eden Hazard sérültek, Kevin de Bruynét pedig kihagyta a keretből. Alighogy elcsitultak a Juan Mata mellőzése miatti támadások, Mourinho újabb támadási pontot nyitott.

Nincs csend a Steaua háza táján sem és ott is a vezetők arroganciája okozza a zavart, a szurkolók egy része emiatt bojkottálta is a hétvégi bajnokit. Laurentiu Reghecampf edző a régóta sérült Alex Chipciura és Stefan Nikolicra nem számíthat, de Mihai Pintilii játéka is kérdéses.

A két csapat tavasszal már találkozott egymással. Akkor az Európa Liga nyolcaddöntőjének első meccsén Bukarestben a Steaua Raul Rusescu góljával 1-0 arányban nyerni tudott. A visszavágón Londonban Vlad Chiriches hiába egalizált Mata gólja után, John Terry és Fernando Torres találataira már nem volt román válasz. A jelenlegi Chelsea egyik nagy erőssége, emeli ki a bukaresti sportsajó, a fejjátéka: a hétvégén a Tottenham ellen a fejpárbajok 80%-át megnyerték.

A csoport másik meccsén az első forduló nyertesei csapnak össze: a Basel Szalai Ádám csapatát, a Schalkét fogadja.

A Bundesligában éllovas Dortmund Nápolyban kapott ki a nyitófordulóban, ezúttal pedig a hozzá hasonlóan vereséggel rajtolt Olympique Marseille-t fogadja. A másik mérkőzésen a Premier League aktuális éllovasa, az Arsenal és a Serie A jelenlegi második helyezettje, a Napoli csap össze a brit fővárosban.

Az FC Barcelona ismét Glasgow-ba látogat, ahhoz a Celtichez, amelytől tavaly novemberben nagy meglepetésre 2-1-re kikapott a Celtic Parkban - a skót szurkolók, köztük a tavalyi diadalt megkönnyező rockénekes, Rod Stewart minden bizonnyal abban reménykednek, hogy a történelem megismétli önmagát. A papírforma ugyanakkor most is a katalánok sikerét ígéri - még a sérült Lionel Messi nélkül is -, ugyanis sorozatban aratott hét győzelemmel történetük legjobb rajtját produkálták a spanyol bajnokságban, a BL-ben pedig 4-0-ra verték az Ajaxot a nyitófordulóban. A másik találkozón a sorozatot négyszer megnyerő Ajax a hétszeres győztes Milant fogadja. Egyik csapat sem a legjobban kezdte hazája bajnokságát, egy győzelemmel kedd este azonban ezt feleltetni tudnák a szurkolóikkal.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló:

E csoport:
FC Basel -FC Schalke 04 21.45 DolceSport3
Steaua Bucuresti -Chelsea  21.45 TVR1, DigiSport1.ro, DolceSport1
F csoport:
Borussia Dortmund -Olympique Marseille 21.45
Arsenal -Napoli 21.45 DigiSport1.hu, DigiSport3.ro, DolceSport4
G csoport:
Zenit -Austria Wien 19.00 DigiSport1.hu, DigiSport2.ro, DolceSport2
FC Porto -Atlético Madrid 21.45
H csoport:
Ajax Amsterdam-AC Milan 21.45 DigiSport2.hu
Celtic Glasgow -FC Barcelona 21.45  DigiSport2.ro, DolceSport2

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: