2020-10-23 08:34:00• hírek • Erdélysport.hu

Győzelemmel kezdte idei Európa Liga szereplését a Kolozsvári CFR

Foto: facebook.com/cfr1907
Foto: facebook.com/cfr1907

Győzelemmel kezdte a labdarúgó Európa Liga csoportkörének küzdelmeit a Kolozsvári CFR, miután magabiztos, 2-0-ás győzelmet aratott a CSZKA Szófia otthonában. Ezzel az erdélyiek rögtön az A csoport élére is álltak.

A találkozó első húsz percében a hazaiak két jelentős gólszerzési lehetőséggel lepték meg az erdélyi vendégeket. A Cristian Balgradean kapus vezette védelem azonban állta a sarat, majd a mezőnyben is egyre inkább átvette az irányítást „vasutas”.

Amint azt a román bajnoktól megszokhattuk, nem a helyzetek sokaságáról szólt a mérkőzés, de a remek tempónak köszönhetően kifejezetten élvezhető játékot produkált a két csapat – a 12.000 néző előtt.

Sokat a második félidőben sem változott a játék képe, attól eltekintve, hogy a pályán immár szinte teljesen azt történt, amit a CFR akart.

Ekkor aztán színre lépett Ciprian Deac! A 34 éves besztercei szélső előbb remekül ívelt középre egy szöglet után, Mario Rondonnak pedig már csak a hálóba kellett bólintania (0-1), majd maga értékesítette higgadtan a Gabriel Debeljuh által kiharcolt büntetőt (0-2).

A CSZKA egyszerűen nem volt egy súlycsoportban ellenfelével, amely a tőle megszokott szervezettséggel, higgadtsággal és nem kevés futómennyiséggel hibázásra késztette a szófiaiakat. Amikor pedig ezt megtették, akkor hidegvérrel büntetett.

A rendkívül érett játékot bemutató CFR ezzel az A csoport élére is állt, miután a másik mérkőzésen az olasz Roma hátrányból fordítva 2-1-re nyert Bernben a Young Boys ellen. A következő fordulóban, egy hét múlva a CFR a svájciakat fogadja. Addig pedig vár még rájuk egy idegenbeli bajnoki is a Voluntari ellen.

Íme az Európa-liga csoportkör, 1. fordulójának eredményei:

A csoport:
CSZKA Szófia (bolgár) – Kolozsvári CFR (román) 0-2 (0-0)
BSC Young Boys (svájci) – AS Roma (olasz) 1-2 (1-0)

B csoport:
Dundalk FC (ír) – Molde FK (norvég) 1-2 (1-0)
Rapid Wien (osztrák) – Arsenal (angol) 1-2 (0-0)

C csoport:
Bayer Leverkusen (német) – OGC Nice (francia) 6-2 (2-1)
Hapoel Beer-Seva (izraeli) – Slavia Praha (cseh) 3-1 (1-0)

D csoport:
Standard Liege (belga) – Rangers FC (skót) 0-2 (0-1)
Lech Poznan (lengyel) – Benfica (portugál) 2-4 (1-2)

E csoport:
PSV Eindhoven (holland) – Granada CF (spanyol) 1-2 (1-0)
PAOK (görög) – Omonia Nicosia (ciprusi) 1-1 (0-1)

F csoport:
SSC Napoli (olasz) – AZ Alkmaar (holland) 0-1 (0-0)
HNK Rijeka (horvát) – Real Sociedad (spanyol) 0-1 (0-0)

G csoport:
SC Braga (portugál) – AEK Athén (görög) 3-0 (1-0)
Leicester City (angol) – Zorja Luhanszk (ukrán) 3-0 (2-0)

H csoport:
Sparta Praha (cseh) – Lille OSC (francia) 1-4 (0-1)
Celtic FC (skót) – AC Milan (olasz) 1-3 (0-2)

I csoport:
Makkabi Tel-Aviv (izraeli) – Qarabag FK (azeri) 1-0 (1-0)
Villarreal (spanyol) – Sivasspor (török) 5-3 (2-2)

J csoport:
Tottenham Hotspur (angol) – LASK Linz (osztrák) 3-0 (2-0)
PFC Ludogorec (bolgár) – Royal Antwerp (belga) 1-2 (0-0)

K csoport:
Wolfsberger AC (osztrák) – CSZKA Moszkva (orosz) 1-1 (1-1)
Dinamo Zagreb (horvát) – Feyenoord (holland) 0-0

L csoport:
Slovan Liberec (cseh) – KAA Gent (belga) 1-0 (1-0)
TSG 1899 Hoffenheim (német) – Crvena zvezda (szerb) 2-0 (0-0)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: