2019-10-11 06:44:04• hírek • Bajnai Botond

Győzelemmel kezdte a bajnokságot a Szatmárnémeti VSK

Nagyszerű játékkal, hazai pályán legyőzte a Szatmárnémeti VSK csoportjában legkeményebbnek számító ellenfelét a Nemzeti-liga első fordulójában.

 

Csütörtökön kezdetét vette a Román Nemzeti-liga női kosárlabda-bajnokság 2019–2020-as kiírása, a Szatmárnémeti VSK jobb rajtról pedig aligha álmodhatott volna, hazai pályán győzte le, a minden évben kőkemény ellenfélnek számító Aradi FCC Baschet alakulatát.


A Goran Boskovic által vezetett szatmári csapat a Mosby, Oláh (Orosz), Miljkovic, Podar, Denson kezdővel lépett pályára, alig pár perc játék után pedig 5–0 arányban a mieink vezettek. A negyed végére 16–12-es eredménnyel mentek 2 perces szünetre a csapatok.
 


A második negyed kiegyenlített játékot hozott, az aradiak kétszer a vezetést is átvették, de nagyszünetre így is sikerült 29–25-ös VSK előnnyel pihenőt tartani.


A térfélcserét követően egy újabb olyan negyed következett, amikor a mieink további pontokkal tudták növelni az előnyt, a 4 pontos előnyt a harmadik negyed végére 8 pontra tornászták fel a szatmári lányok, ami ezen a mérkőzésen akár a végső győzelmet is jelenthette. És jelentette is, ugyanis az utolsó negyedben mindkét csapat azonos számú pontot gyűjtött, minek köszönhetően 62–54 arányban a VSK nyerte meg a mérkőzést.


Pontszerzők: Mosby 24 p, Miljkiovic 13 p, Popescu 8 p, Denson 5 p, Oláh 4 p, Stoiedin 4 p, Gladkova 2 p és Podar 2 p.


A bajnokság szombaton folytatódik, a Szatmárnémeti VSK a Nagyváradi CSU Rookies otthonában lép pályára, majd jövő szerdán Csehországa utaznak ahol a Női Közép-Európa Liga A-csoportjának nyitófordulójában a Žabiny Brno lesz az ellenfél.

 

 

 

 

 

 


 

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: