2012-04-22 18:17:47• hírek • Szatmár.ro

A végén vesztettek a lányok

Hatalmas lehetőség veszett oda szombaton Aradon. Akár győzhetett is volna a szatmári alakulat.

A legjobb négy közé jutásért vívott harc első fordulóját Aradon játszotta a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata, 37 percen keresztül pedig úgy tűnt, hogy sikerül a bravúr és a lányok megszerzik a továbbjutáshoz hihetetlenül fontos első győzelmet - végül azonban hét ponttal kikaptak.

A szatmáriak nagyon határozottan kezdtek, 6:0-ra is elhúztak Freeman és Pop kosaraival, az első negyed végén pedig nyolccal vezettek a lányok. A folytatásban is jól játszottak, jól ment a védekezés, bejöttek a támadások, a szatmári drukkerek alig mertek hinni a szemüknek. A félidőben 10 pont volt a szatmári előny és a harmadik negyed is a szatmári dominanciáról szólt. 31:43-nál azonban történt valami. Az aradiak feljöttek hét pontra, a zárónegyed negyedik percéig pedig maradt is az előny. Aztán egyszerre jött a rövidzárlat a szatmáriaknál és az élénkülés a házigazdáknál. Az aradiak felzárkóztak, két perccel a vége előtt vezettek is 53:50-re, a szatmáriaknak pedig nem sikerült az egyenlítés.

A osztály, elődöntő, 1. mérkőzés:
Aradi BC ICIM - Szatmárnémeti VSK 61:54 (11:19, 11:13, 17:14, 22:8).

A szatmári pontszerzők
: Pop 13 (1x3, 9 lepattanó, 5 gólpassz), Freeman 10 (10, 1), Parau 9 (6, 4), Whittington 7 (2, 0), Mészáros A. 6 (2, 1), Orosz 4 (2, 0), Ivan 3 (1, 0), Mehmedic 2 (4, 3). Az aradi pontszerzők: Milovanovics 13 (3×3), Toma 12, Green 10 (1×3), Brosovszky 10, S. Graham 11, Campbell 3. Kovacsevics 2.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: