2012-05-07 11:36:00• hírek • Szatmár.ro

Lázári: játszótér-avatás

Igencsak gyerekpárti önkormányzat hírében áll Lázári község helyhatósága. Ennek tanúbizonysága az is - ahogy erről már olvashattak hírportálunkon -, hogy a községi vezetőség a 240 ezer lejes kormánytámogatás egy részét a játszótér kialakítására használta fel. a létesítmény átadóünnepségére vasárnap került sor.

Amúgy az alkalmat összekapcsolták az anyák napjával. Ennek megfelelően önfeledt kacaj, vidámság töltötte be a kultúrotthont vasárnap. Az iskolások ünnepi műsorral kedveskedtek (Török Enikő, Iván Tünde és Kodac Ildikó tanítók készítették fel a csöppségeket) - s az édesanyák, nagymamák szemében örömkönnyek ragyogtak. A műsor első részét a kiselemisták vállalták magukra. A Hófehérke és a hét törpe egyedi adaptációjában az 1. és 2. osztályos lányok a fiúsorsot, a kislegények pedig a lányokét mutatták be.

Az apróságok természetszerűleg nagy-nagy tetszést arattak. A harmadik és a negyedik osztályos tanulók verses, zenés műsorral lepték meg az édesanyákat. A község polgármestere, egyben az RMDSZ elöljárójelöltje, Lengyel István is szólt az egybegyűltekhez, majd a Szövetség minden jelenlévő édesanyát egy-egy száll szegfűvel lepett meg.

Az ünnepség a játszótéren folytatódott. Amint hírportálunk érdeklődésére Roszpapa Csaba alpolgármester elmondta, egyelőre csúszdát, mászókát, hintát sikerült felszerelniük. A közeljövőben pedig egy háromszor három méteres homokozó kialakítását tervezik, valamint szintén még a nyár során körhintát és libikókát szereltet fel az önkormányzat a kerítéssel körbevett létesítménybe. Az átadóünnepségen felmerült annak is az ötlete, hogy traktorkerekeket helyezzenek el a játszótéren, illetve az óvoda- és az iskolaudvaron. Természetesen rövidesen meg is valósítja ezt a kérést a községi vezetőség.

Anyáknapi előadás Lázáriban

Az alpolgármester hírportálunknak elmondta, hogy jövőre a község három másik nagyobb települése gyermekeinek szeretnének kedvezni: játszótereket alakítanak majd ki Nagypeleskén, Sándorhomokon és Szárazberekben. Mindegyik településen van erre a célra megfelelő közterület, így már „csak" az anyagiak előteremtése a vezetőség feladata.

Anyáknapi előadás Lázáriban

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: