2011-09-04 11:24:35• hírek • MTI

Gyorsítani lehet az utasok beszállását a repülőgépekbe

Akár 40 százalékkal is lehetne gyorsítani az utasok beszállását a repülőgépekbe, mivel a jelenlegi sorrendmodell az egyik legrosszabb - erre jutott egy amerikai asztrofizikus.

Jason Steffen azután kezdett el gondolkodni a dolgon, hogy 2008-ban rendkívül hosszú sort kellett végigállnia beszálláskor. Számítógépes szimulálással azután meglelte a legjobb - vagy legalábbis - az általánosan alkalmazottnál sokkal jobb módot. Jelenleg a légi kísérők először a gépek utasterének leghátulra szóló jegyeseit engedik a fedélzetere, majd jön a "középmezőny", végül az elölülő.

Ennél okosabb volna, ha először azokat engednék fel, akiknek ablak mellé szól a jegyük, utána a mellettük ülőket, majd pedig harmadik székre szorulókat. A legjobbnak tűnő - mert leggyorsabb - megoldás azonban a két módszer sajátos kombinációja lenne, mert akkor "küzdenének" a legkevesebbet az ülések közti folyosón egymással az utasok. Ez a Steffen-modell. Lényege, hogy csak minden második üléssorba engednék első körben beszállni az utasokat az ablak mellettiekkel kezdve és hátulról előrefelé haladva. A második "eresztésben" a kihagyott sorok ablakosai következnének, majd pedig ugyanezzel a sorkihagyásos módszerrel töltenék fel a középső és a harmadik üléseket.

A sorrendmodelleket tesztelték is 72 - csomagos - utassal, mindegyik változatnál a családokat engedték előre abból kiindulva, hogy tagjaik együtt szeretnének maradni, különösen kisgyerek esetén. Az eredmény Steffent igazolta. A jelenleg általánosan alkalmazott módszernél egyébként még a tejesen szabadjára eresztéses is gyorsabbnak bizonyult. Steffen szerint a légitársaságok a rengeteg beszállási perc megtakarításával jobban kitudnák használni gépeiket, amivel milliókat takaríthatnának meg - adta hírül a BBC brit sajtóorgánum.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: