2015-06-12 07:45:07• hírek • Blikk.hu

Gyógyszermegvonás miatt lett rosszul Törőcsik Mari

Váratlanul rosszul lett a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik előadása előtt Törőcsik Mari.

A Nemzet Színésze a Nemzeti Színház Brand című darabjára készült a találkozón, de orvosa nem engedte színpadra lépni, noha a művésznő gyenge állapota ellenére vállalni akarta az előadást. Szóba került, hogy Törőcsiket narrációval pótolják, és így adják elő a darabot, de ebbe a rendező, Zsótér Sándor nem egyezetett bele, így végül az előadás elmaradt, a gyengélkedő színésznő pedig a pécsi szállodai szobájában pihente ki magát.

– Köszönöm az érdeklődést, már jól vagyok, csak az ijedtség volt nagy – mondta a telefonban. – Azért lettem rosszul, mert abba kellett hagynom egy gyógyszert, amit csak fél évig lett volna szabad szednem, de már hét hónapja szedtem. Emiatt lettem rosszul, és ráadásul pont azon a napon, amikor az előadás lett volna. Valóban szerettem volna a körülmények ellenére megcsinálni az előadást, de végül igaza volt az orvosnak, olyan állapotban – elnézést, hogy ilyet mondok, de savat hánytam – nem lehet színpadra menni. Most már azért megnyugodtam, hogy hála istennek kiderült, csupán a gyógyszer miatt volt az egész. Azt azért nagyon sajnálom, hogy pont ez az előadás maradt el, ami annyira közel áll a szívemhez, és persze a sok csodálatos kolléga miatt is bánt a dolog.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: