2020-03-09 12:49:18• hírek • Bede Emőke

Gyilkosság áldozata lett a napokkal ezelőtt eltűnt lány

Tragikus felfedezés helyszíne volt hétfőn a Szatmár megyei Pusztadaróc: a település határában elhantolva egy fiatal lány élettelen testére bukkantak. Mint kiderült, arról a 18 éves, remetemezői származású, de Nagybányán élő lányról van szó, akinek eltűnéséről múlt héten értesítették a szomszédos megye rendőrségét.

A nagybányai rendőrséget március 6-án, az esti órákban értesítették T. Carmen eltűnéséről. A bejelentés nyomán azonnal felállítottak egy nyomozói csapatot, mely megkezdte a lány utáni kutatást, illetve egy büntetőjogi eljárást is kezdeményeztek személyi szabadság megsértésének gyanújával. Mivel azonban a vizsgálatok során szerzett bizonyítékok arra engedtek következtetni, hogy Carmen még március 5-én gyilkosság áldozata lett, ezért a nyomozóhatóság hétfő hajnaltól már hivatalosan is emberölési ügyben folytatja az eljárást" – közölte nem sokkal ezelőtt a szomszédos megye rendőrsége.


Sajnos úgy tűnik, a bizonyítékok nem hazudtak, ugyanis hétfő délelőtt egy fiatal lány holttestére bukkantak Pusztadaróc közelében. Úgy tudni, az első számú gyanúsítottak körében szerepel a fiatal lány 21 éves barátja is, aki vasárnap éjszaka szerette volna elhagyni az országot, azonban a petei határőrök feltartóztatták, majd átadták őt a rendőrség munkatársainak.


Amint további információkkal rendelkezünk, cikkünket frissítjük.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: