2018-12-06 08:17:19• hírek • (x)

Gyermekotthonok lakóit lepte meg ajándékkal a Polipol Mikulása

December első napjai minden kisgyermek számára egyet jelentenek a türelmetlen, mégis izgalmas várakozással, ugyanis nagyon jól tudják, már csak néhányat kell aludniuk és kiscipőiket apró ajándékokkal fogja megtölteni a Mikulás.

De mi van azokkal a gyerkőcökkel, akiket nincs ki meglepjen? Kitől várhatják az ajándékot az árvaházak és a gyermekotthonok lakói? Nos, a Polipol Mobila csapata úgy döntött, megannyi nemes kezdeményezés után ez alkalommal a Mikulás segítőivé lépnek elő, hiszen a német gyökerekkel rendelkező vállalatnak mindig is kiemelten fontos volt a szociális szerepvállalás. A csapat adománygyűjtésbe kezdett, illetve ők maguk is szerszámot ragadtak, hogy megvalósíthassák  mindazt, amit a gyerekek a Mikulásnak címzett levelekben kértek.





Az akciónak köszönhetően három nagykárolyi gyermekotthon harminc ifjú lakóját sikerült megörvendeztetni, azonban nem csak a szépen csomagolt dobozokban lapultak ajándékok. A mezőfényi cég csapata emellett több doboznyi ruhát és játékot is összegyűjtött a gyerekek számára, de ez még mindig nem minden. A gyermekotthonok ugyanis több olyan dolgot is kaptak, melyek nagymértékben megkönnyítik a hétköznapokat, pl. háztartási és egyéb elektronikai készülékek.
 

Jobb adni, mint kapni –tartja a mondás, és különösen igaz volt ez tehát a Polipol Mobila akciójára, ahol a meglepetés harminc, örömmel és hálával telt gyerek arcára csalt letörölhetetlen mosolyt.


 


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: