2015-06-07 17:09:42• hírek • Szatmár.ro

Gyermeknapi felvonulás, felhőtlen játék és jutalom az ügyes kisdiákoknak

A Családi Hétvége második napja a gyerekeké volt. A MADISZ-gyermeknapon rengeteg játék, előadás és egyéb szórakozási lehetőség várta a kicsiket. Vasárnap reggel az gyereknapozók ünnepi felvonulásával kezdődött és több mint 120 megyei szintű vetélkedőn sikeres diák díjazásával zárult a délelőtti program. Délután több koncert is lesz.

Vasárnap reggel a hagyományoknak megfelelően az Északi Színház épületétől indult a gyermeknapi menet: elől a mazsorettek, utánuk a fúvószenekar, utánuk pedig a sok szülő és gyermek gyalogolt a Kossuth-kert felé. A zöldövezetben már minden készen állt arra, hogy a gyerekeke nagyon jól szórakozzanak.

A mazsorettek rövid előadást tartottak a színpad előtti téren, majd aki akarta, Vitéz László kalandjait nézhette meg egy bábszínházi előadáson, akit pedig inkább a játék érdekelt, azok a Zöld ház környéke felé vették a irányt. Rengeteg, Szatmárnémetiben eddig még nem, vagy csak ritkán látott játék várta a gyerekeket.

A délelőtt folyamán bűvész is szórakoztatta a kicsiket, voltak néptánc-előadások, a Krisztályszemek színjátszócsoport tagjai pedig A legyek ura című műből adtak elő részletet.

Kicsit később a színpad környékén szülők és általános iskolás gyerekek gyülekeztek. Ekkor díjazták a kicsiknek szánt tantárgyversenyeken, szavalóversenyeken és sportrendezvényeken jól szereplő diákokat. "Öröm, hogy tavaly több mint száz, most pedig már 120-nál több gyermeket díjzahatunk. Ez azt jelenti, hogy szép jövő áll a közösségünk előtt, mert ezekben a tehetséges gyermekekben van a jövőnk" - mondta Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke.

Díjat kaptak a Kuruttyon, a Mesevetélkedőn, a Vidám Versek Versmondó Versenyén, a Kányádi Sándor Szavalóversenyen, a Petőfi Sándor Szavalóversenyen, a Kriza János Mesemondó Versenyen, az Őszirózsa vetékedőn, a Regemondó, a Fürkész, az Aranytoll vetélkedőkön, a Brenyó Mihány és a Zrínyi Ilona matekversenyeken sikeres diákok. Díjazták azokat a gyerkőcöket is, akik csapatsport-versenyeken szerepeltek sikeresen.

A Családi Hétvége további programja

17.30 - Bachara Feeling - Salsa táncbemutató
18.00 - Soltész Rezső koncert
19.15 - Az RMDSZ tombola győzteseinek kisorsolása
20.00 - Deák Bill Blues Band koncert (HU)
21.45 - Bertici Fivérek és barátai koncert

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: