2012-07-12 12:48:39• hírek • Póti Orsolya

Gyermekhorgászversenyt szervez a Sporthorgászok Egyesülete

A hónap végén gyermekhorgászversenyt szervez a szamosdarai horgásztavon a Szatmár Megyei Sporthorgászok Egyesülete. Az érdeklődők jelentkezését július 21-ig várják.

Immár negyedik alkalommal szervezik meg a gyerekeknek szóló horgászversenyt a szamosdarai horgásztavon. A július 29-én megrendezésre kerülő versenyen a Diana Árvaház lakói is részt vesznek: az intézményből összesen 23 gyerek várja a nagy megmérettetést.

A két kategóriában - 6-12 év között, illetve 12-16 év között - zajló vetélkedő feltételeit a résztvevőknek természetesen be kell majd tartaniuk, azaz rendelkezniük kell az előírt felszerelésekkel, és jó horgászhoz illően fegyelmezettnek kell lenniük a verseny teljes ideje alatt.

A szervezőktől megtudtuk, hogy a gyerekek idén is értékes nyereményekkel térhetnek haza: különféle utalványok, bérletek, kupák és diplomák találnak majd gazdára.

A horgászat népszerűsítését, a természet szeretetét célul kitűző gyermekversenyre július 21-ig nevezhetnek be az érdeklődők. A szervezők olyan önkéntesek jelentkezését is várják, akik a résztvevő gyerekek segítségére lennének. Jelentkezni a Sporthorgászok Egyesületénél, a Várdomb utca (Decebal utca) 10. szám alatt lehet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: