Új taggal bővült a szatmárnémeti Harag György Társulat, Galló Ernő személyében. A fiatal színészt kérdeztük eddigi pályafutásáról és arról, hogyan esett választása városunkra.
- Mesélj kicsit magadról, honnan jöttél és hogyan kerültél a színház vonzásába?
- Gyergyószentmiklóson születtem, ahol már középiskolás koromban játszottam a Figura Stúdiónál. Ekkor döntöttem el, hogy a színészi pályát választom. 2000-ben sikeresen felvételiztem a kolozsvári színművészetire, ahol Csíky András és Keresztes Attila osztályába kerültem. Mestereim színházi mentalitása, a színházról alkotott véleményük nagy hatással volt rám, meghatározták azt az utat, amelyet szeretnék tovább járni és fejleszteni munkáim során. Egyetemi éveim alatt már több nagyszínpadi előadásban játszottam, nem csupán Kolozsváron, de Gyergyószentmiklóson és Temesváron is, majd az egyetem elvégzése után szerződést ajánlottak a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál, amit el is fogadtam. A Kolozsváron töltött éveim alatt vendégként több előadásban játszottam a Kolozsvári Állami Magyar Operában is. Idéntől új időszak kezdődik, hiszen volt tanárom, Keresztes Attila hívására átszerződtem a Harag György Társulathoz.
- A kolozsvári pályafutásod alatt milyen darabokban játszottál és miért döntöttél úgy, hogy mégiscsak városunkba költözöl?
- Az elmúlt években több nagysikerű előadásban volt szerencsém játszani, olyan európai kaliberű rendezők kezei alatt, mint Silviu Purcarete, Dragos Galgotiu, Tompa Gábor, David Zinder, Keresztes Attila, Mihai Maniutiu. Ami a szerepeim számát és fajsúlyát illeti, szintén szerencsésnek mondhatom magam, s a kolozsvári előadásokkal felléphettem Magyarország és Románia legnagyobb színházai mellett Torinóban, Ljubljanában, Katowicében, Gdanskban, Torunkban, Pilzenben, tavaly nyáron pedig egy hónapon át Avignonban játszhattam. Nem volt tehát könnyű a döntést meghoznom, de egy színész pályafutása során eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, új impulzusokra, új energiákra, s ezekkel együtt új kihívásokra is szüksége van. Az én életemben most jött el ez a pillanat. Keresztes Attilával már 10 éve együtt dolgozunk, értjük egymás nyelvét, a lehető leginspirálóbb színész-rendező viszony alakult ki köztünk. Az is befolyásolt a döntésemben, hogy fantasztikusnak tartom, hogy egy évi igazgatása alatt mekkorát fejlődött a színház, milyen energiák mozdultak meg, és hogyan sikerült visszakerülni mind a magyar, mind a román szakmai körforgásba.
Galló tavaly már bemutatkozott a szatmári nézőknek
- Mik az első benyomásaid városunkról, a társulatról, hogyan illeszkedtél be ezalatt a rövid idő alatt?
- Nincsenek beilleszkedési gondjaim. Ebben segít az, hogy a társulat jelentős részét már régebbről ismerem, sokan végeztek a kolozsvári főiskolán, s jelenlegi kollégáim közt egykori tanáraim is vannak. A múlt évadbeli Leánder és Lenszirom próbafolyamata alatt pedig még inkább megbarátkoztunk azokkal is, akikkel korábban nem volt szerencsénk ismerni egymást.
- Ezek szerint nem a Chioggiai csetepaté az első darab, amiben megmutatkozol a szatmári közönségnek...
- Igen, ez a második szatmári szerepem, az első a múlt évadban - akkor még meghívott vendégként - játszott Bogyó volt a Leánder és Lenszirom című mesejátékban. Ettől az évadtól már nem meghívott, hanem állandó társulati tag vagyok, s október 1-én a Chioggiai csetepaté című komédiában Toffoloként lépek a közönség elé.
- Van-e olyan figura, amire régóta vágysz eljátszani és ami úgy gondolod a színészi megnyilvánulás csúcsa?
- Nincs különösebb szerepálmom, amilyen munkát rám bíznak, próbálom alázattal és legnagyobb tudásom szerint megoldani. Mindig az a legjobb szerep, amit épp játszik az ember - a színésznek ebben kell hinnie ahhoz, hogy a maximumot kihozhassa magából.
