2011-06-06 13:56:07• hírek • Szatmár.ro

Gyerekek kerültek a sürgősségire

Nagyon sok gyerek szorult sürgősségi ellátásra az elmúlt hétvégén Szatmár megyében, súlyos esetek is voltak köztük.

Zsúfolt hétvégét tudhat maga mögött a Szatmár Megyei Kórház sürgősségi osztálya, az ellátott páciensek között volt patkány harapta gyerek, de sok kullancscsípéses szatmári is.

„Június 3-6. között 467 személyt, 290 felnőttet és 177 gyereket láttak el az egészségügyi intézményben. Az esetek túlnyomó részében különböző csípések és azok allergiás reakciói miatt szorultak orvosi ellátásra a kórházat felkeresők az elmúlt hétvégén. Nagyon sok volt azonban a kis beteg, több kiskorút is súlyos sérülésekkel szállítottak be" - magyarázta Constantin Demian.

Vasárnap egy két és fél éves kislánynak azért  volt szüksége sürgős orvosi segítségre, mert beleesett egy késbe. A 11 éves, bogdándi N. N.-t pedig pénteken kora délután szállították be a kórházba mellkasi és nyaki sérülésekkel. A kislányt az egyik osztálytársa verte meg nem sokkal az iskolai órák után. Mindkét gyereket a kórházban kezelik, az esetekről pedig a kórház vezetősége a rendőrséget is értesítette, a hatóság pedig eljárást indított.

Vasárnap a déli órákban egy 3 és fél éves adorjáni kisfiúnak is gyors beavatkozásra volt szüksége: a gyereket egy ló rúgta mellkason. Valamivel korábban, pedig egy egri tizenegy éves kisfiú kellett állkapocs-töréssel láttak el, miután leesett egy cseresznyefáról. A gyerekeket szintén beutalták a kórházba.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: