2018-07-04 12:48:18• hírek • Bede Emőke

Gyengébben teljesítettek a szatmári érettségizők az országos átlagnál

A 2018-as érettségin szerzett eredményeket szerda délelőtt függesztették ki a vizsgaközpontokban, illetve az interneten is közzé tették őket. Sokan boldogan fogadták az eredményeket, viszont több tucat olyan diák is volt, akinek nem sikerült megírnia az átmenőt.

Szatmár megye szintjén 1946 érettségizőt vártak a vizsgaközpontokba, a közel kétezer diák azonban sokan voltak azok is, akik már nem először próbálkoztak megugrani a mércét. A négynapos vizsgasorozat során végül csak 1821 diák jelent meg, közülük 1203-an sikerült átmenő jegyet szerezzenek, azaz az átmenési arány megyénkben 66,06 százalék.
 

A részletesebben lebontott adatok szerint az először érettségizők java része sikeresen vette az akadályt, ugyanis 70,57 százalékuk megszerezte az átmenéshez szükséges 6-os osztályzatot. Sajnálatos módon a másodjára vagy akár ennél többször próbálkozók nagyon gyengén teljesítettek, ők mindösszesen 17,98 százaléknyi sikerességi rátát produkáltak.
 

A megyei toplista élére egyébként a Mihai Eminescu Főgimnázium diákja, Roatis Iris Ioana került. A matematika-informatika szakon végzett diáklány a megyében egyedüliként mindenből a maximális jegyet szerezte meg, így a végső jegye is 10-es lett. A második helyre szintén az Eminescu diákja került, Lazar Ioana 9,93-mal zárta az érettségit. Az Avasfelsőfalusi Elméleti Líceumban végző Paul Andreea Ramona ugyancsak 9,93-mal zárt, és ugyanennyivel végzett a Doamna Stanca Főgimnázium tanulója, Varga Antonia Annamaria is.


A magyar nyelv és irodalomból is érettségiző diákok közül legjobban a Nagykárolyi Elméleti Líceum matek-infós diákja végzett, Budai Stefánia Panna 9,85-ös átlagjegyet szerzett. Őt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja, Sárosi Máté követi, aki természettudományok szakon végzett, átlagjegye pedig nem kevesebb mint 9,75. A dobogó harmadik foka is egy kölcseysé lett, a filológiát végző Kovács-Bálint Boróka 9,66-tal zárta az érettségit.


A megszerzett eredményekkel elégedetlen érettségizők szerda délután nyújthatják be az óvásokat, ezek elbírálását követően júlis 9-én függesztik ki a végleges eredményeket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: