2013-07-01 17:45:30• hírek • Szatmar.ro

Szakaszgyőzelemmel hangolt Gyenes a Red Bull Romaniacsre

Remekül sikerült a szatmári versenyzők számára az endurókrossz országos bajnokság második futama, hisz a dobogó mindhárom fokát elfoglalták. Sikerélménnyel hangolt tehát Gyenes Emánuel a Red Bull Romaniacsre, mégis peches körülmények után vághat neki a világ egyik legkeményebb versenyének.

A Temes megyei Ság közelében megrendezett bajnoki futamon az A kategóriában az első három helyen szatmári motoros ért célba: Gyenes „természetesen" megnyerte a viadalt, a második Szilveszter Márton, a harmadik pedig Simpf Rudolf lett. Ráadásként az újoncok számára kiírt C kategóriában Bódis Botond a harmadik lett.

„Jó pálya volt, viszont nagyon meleg, ezért próbáltam takarékosan menni, nehogy valami történjen a nagyszebeni verseny előtt", mondta Gyenes, egyben utalva a kedden startoló Red Bull Romaniacsre.

A világ egyik legnehezebb versenyének történelmében Gyenes az egyetlen pilóta, aki valamennyi kiírásban rajthoz állt és végig is ment. Idén 40 ország 365 motorosa áll majd rajthoz. A legnagyobb kontingens Nagy-Britanniát (57 induló), Ausztriát (45) és Németországot (42) képviseli, míg első alkalommal áll rajthoz venezuelai, indiai, brazil, dominikai, ecuadori és kolumbiai pilóta.

A verseny legnagyobb esélyese a korábbi háromszoros győztes brit Graham Jarvis, a korábban már nyerő új-zélandi Chris Birch vagy német Andreas Lettenbichler, de képletesen labdába rúghat a brit Paul Bolton, a dél-afrikai Altus de Wit vagy a spanyol Alfredo Gomez is.

Noha az előző években Gyenes is a Pro kategóriában versenyzett, idén peches körülmények között lemaradt a legnagyobb menőkkel való megmérettetésről, így az Expert Single-be nevezett be. „Eredetileg a Pro kategóriában neveztem be, azonban az egyik szponzor által ígért új KTM nem érkezett meg, ezért a régi motorral átiratkoztam az egy fokkal gyengébb osztályba. Az utolsó pillanatban azonban mégis kaptam egy másik új motort, egy Husaberget, de ekkor már nem volt lehetőség visszanevezni a Pro osztályba. Tizenhárom évet KTM-mel motoroztam, most szokatlan lesz egy másik márka, főleg, hogy még egy métert sem mehettem vele. Ezért is sietek Nagyszebenbe, hogy még a prológ előtt kicsit gyakorolhassak a járgánnyal. Én remélem, hogy ebben a kategóriában ott leszek az élmezőnyben, de a legfőbb cél, hogy tizedik alkalommal is befejezhessem a versenyt", magyarázta a szatmári versenyző.

A Red Bull Romaniacsen mellesleg további négy kategória van: az Expert Team, a Hobby Single, a Hobby Team és az újoncok számára fenntartott Rookie Single.

A viadal a keddi prológgal kezdődik, majd szerdán Nagyszeben a kiinduló és a célpont is egyben. Csütörtökön a mezőny Petrozsényig küzdi át magát a Kárpátokon, majd pénteken visszatér Nagyszeben, hogy aztán szombaton a szász terepülés Erzsébetváros nevű városrészében felállított célba jussanak a pilóták.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: