2013-07-10 16:06:48• hírek • Szatmár.ro

Gyenesnek jól ment a Red Bull, jöhet a Dakar

A szatmári motoros jól szerepelt a Red Bull Romaniacs versenyen, gondolatai már a Dakar körül forognak.

A tizedik alkalommal megrendezett Red Bull Romaniacs hard-enduró versenyt is megnyerte Gyenes Mani, így ő az egyetlen olyan motoros, aki az összes kiírás alkalmával nyeregbe pattant és be is fejezte a nehézségéről messze földön híres megmérettetést.

- Nagyon örülök, hogy tizedszer is sikerült teljesítenem a távot, ráadásul négyéves szünet után ismét a dobogó második fokára állhattam fel. Eleinte furcsa volt, hogy tizenhárom év után már nem a KTM, hanem egy Husaberg nyergében ültem, de aztán megszoktam a járgányt, amely jól viselkedett, nem volt semmi műszaki jellegű hiba. A harmadik etapon volt némi problémán, ugyanis vízbe estem, és a motorba is bement a víz, elromlott a GPS is, így a táv második felét e nélkül kellett megtennem. Ezzel a kis balesettel mintegy 15 percet vesztettem az éllovas új-zélandi motorossal szemben - mondta Gyenes.

Mani az Expert Single kategóriában indult és végzett a második helyen. Saját elmondása szerint jobban járt, hogy ezt a kategóriát választotta, hiszen a Pro kategória pályája sokkal sérülés-veszélyesebb volt. A verseny viszont egyre fejlődik, a szervezők újabbnál újabb feladatok elé állítják a motorosokat - ezt igazán Gyenes érzi, hiszen az összes viadal résztvevőjeként saját bőrén érzi a változásokat.

A folytatásban Gyenes következő célja a Dakaron való indulás, annál is inkább, mert tavaly anyagi gondok miatt nem sikerült indulnia a híres-hírhedt versenyen.

- Eddig még nem állok valami jól, de több választ is várok, és remélem időben sikerül majd összeszedni a szükséges pénzt, és januárban rajthoz állhatok Dél-Amerikában - nyilatkozta Gyenes Emánuel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: