2011-07-07 16:05:13• hírek • Szatmar.ro

Gyenes vb-futammal készül az RBR-re

A romániai endurosport történelmének első világbajnoki futamára készül a brassói Vectra Racing Team két szatmárnémeti versenyzője, Gyenes Emánuel és Szilveszter Márton. Az ország első vébéfutamára Bodzaforduló mellett kerül sor szombaton és vasárnap, a két szatmári sportembert pedig tulajdonképpen csak a kíváncsisága vitte rá a nevezésre.

Ennél azért persze többről is szó van. Mivel azonban sem Gyenes, sem Szilveszter nem vett részt az idei sorozat egyik korábbi futamán sem (a világbajnokság nyolc etapból áll, a bodzafordulói az ötödik a sorban), így minden tét nélkül állhatnak rajthoz. Mani ugyanakkor elmondta, hogy ez a verseny egy tökéletes felkészülési lehetőség számára a jövő héten kezdődő Red Bull Romaniacs-ra.

„Nincsenek nagy elvárásaim, nem várok kiugró eredményt, gyakorlatilag számomra semmi tétje sincs, csak azért indulok mert az országban van, és egy jó edzési alkalom is lesz a jövő héten kezdődő Red Bull Romaniacs viadal előtt. A pálya most nem lesz nehéz, inkább gyorsnak mondanám, egyes részeit már ismerem, hiszen többször is versenyeztem Bodzaforduló környékén", magyarázta Gyenes.

Gyenes egyébként az E3-as kategóriában indul, Szilveszter pedig az E1-ben. A pálya hossza 74 kilométer, amit a versenyzőknek szombaton és vasárnap is háromszor kell abszolválniuk. Ezen felül három speciális szakasz is alkotja a pályát: egy-egy enduro, extrém és krossz szakasz.

Világbajnoki futamról lévén szó, számos, a sportágban sztárnak számító versenyző is rajthoz áll majd szombaton. Ott lesz például a hétszeres világbajnok finn Juha Salminen, valamint az egyaránt négyszeres világelső Ivan Cervates és a svéd Joakim Ljunggren - igaz, utóbbi indor világbajnoknak mondhatja magát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: