2016-01-17 17:09:02• hírek • Kocsis Zoltán

Gyenes: nehéz Dakar volt, de elértük céljainkat!

Kilencezer kilométer megtétele után szombat délután Rosarióban végre célba ért az idei Dakar mezőnye. Nem mindenkinek adatott meg, hogy befejezzék az embert próbáló versenyt, sokan kénytelenek voltak menet közben kiszállni. Gyenes Emánuel azonban idén is úrrá tudott lenni az időjárási- és terepviszonyokon, megoldotta a navigáció jelentette problémákat és teljesítette a távot. Hatodik Dakarján immár ötödször! Nem csak hogy teljesítette, de két egyéni rekordját is megdöntötte!

„Nehéz Dakar volt, de örülök, hogy különösebb nehézségek nélkül meg tudtam valósítani a terveimet és az első 15 között végeztem", mondta Gyenes azt követően, hogy eddigi legjobbján három helyet javítva 14.-ként zárta a versenyt. „ Az idei Dakaron a 11. hellyel megdöntöttem eddigi rekordomat, amit egy szakaszon valaha is elértem és nagyon boldog vagyok, amiért teljesítettem a céljainkat", folytatta a számvetést Mani.

Nem indult könnyen az idei Dakar: az El Nino okozta viharok, özönvízszerű esőzések miatt el is kellett törölni az első napot. Aztán Bolíviába érve az Andok magasságai okozták a következő gondot. A mezőny 4000 méter fölött is versenyzett, elérve a 4600 méteres Dakar-történelmi csúcsot. A jól megérdemelt pihenőnapon Mani a 20. helyről várta a folytatást. Argentínába visszaérve aztán folyamatosan javítani tudott helyezésein, olyannyira, hogy a 10. napon 13. helyen állt összesítettben. Az utolsó napokban aztán a látási viszonyok, a biztonságos előzést lehetetlenné tevő hatalmas por nehezítette Gyenesék életét.

„Ez egy olyan eredmény, amiért sokat dolgoztunk és köszönetet szeretnék mondani ezért a csapattársaimnak, akik az Autonet Motorcycle Teamen belül szerelőkként végig mellettem álltak. Az új motorom is nagyon fontos szerepet játszott, főleg az Andok magaslatain, ahol biztosan sokkal több időt veszítettem volna, ha nem injektoros motorral versenyzek. Köszönet mindenkinek, aki támogatott abban, hogy részt vehettem a Dakaron és köszönöm azoknak is, akik az elmúlt két hét alatt biztató üzeneteket küldtek nekem", mondta boldogan Gyenes.

Az Autonet Motorcycle Team csapat tagjai, Gyenes mellett Oláh László és Rácz Szabolcs szerelők, várhatóan kedden érnek Bukarestbe egy római átszállást követően.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: