2011-01-08 09:22:12• hírek • Szatmar.ro

Gyenes már a huszonegyedik

Az óceán partjától a perui határig, ez volt a 32. Dakar még versenyben lévő tagjainak az útvonala a hatodik napon. Az Iquique és az Arica közötti 456 méter volt az utolsó megpróbáltatás a mezőny számára a szombati pihenőnap előtt, hogy aztán vasárnap tovább folytassák útjukat Buenos Aires felé.

A nap legnagyobb pechese címet egyértelműen Stephane Peterhansel érdemelte ki pénteken, aki féltávnál még magabiztosan vezetett, ám ezt követően ismét defektet kapott. Nem is egyet, hanem egyenesen négyet. „Mr. Dakarnak" ráadásul eddig szinte minden nap legalább egyszer gumit kellett cserélnie, így nem véletlen, hogy egyre inkább leszakad az ezúttal is győző Carlos Sainz és Nasszer al-Attijah mögött. Peterhansel „helyét" ezúttal 2009 győztese, a dél-afrikai Giniel de Villiers vette át a képzeletbeli dobogón a szakasz végén. Összetettben az eddigi hat szakaszból négyet megnyerő Sainz 2:42 perccel vezet al-Attijah előtt, Peterhansel hátránya pedig már lassan negyed órányi.

A motorosoknál teljesen felbolydult az élmezőny, mivel az összetettben vezető Marc Coma „csak" negyedik lett, az őt üldöző Cyril Despres pedig harmadig. Az első két helyen két portugál motoros, Ruben Faria és Helder Rodrigues futott be a táborba. Aztán megismétlődött a történelem: akárcsak az első szakaszon, amikor szintén elsőként ért célba, Fariát ezúttal is megbüntették, így ő visszaesett a hetedik helyre, a többiek pedig egy pozícióval előrébb léptek. Összetettben Coma előnye továbbra is óriási, 8:48 perc Despres és 22:12 perc Francisco Lopez Contardo előtt.


Az Atacama homodűnéi között hol lefelé, hol felfelé vezet az út fotó: dakar.com
Az Atacama homodűnéi között hol lefelé, hol felfelé vezet az út fotó: dakar.com


„A mi fiúnk", azaz Gyenes Emánuel továbbra is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt és úgy tűnik nem akar lemondani a mezőny „húszas helyeiről": ezúttal huszonnyolcadikként ért célba, összetettben pedig a huszonegyedik helyet foglalja el. Vectra Racing Team-es csapattársa, Marcel Butuza pénteken az 54. helyen végzett, összesítettben pedig a 72. pozícióban tanyázik. A szerbiai magyar Saghmeister Gábor is versenyben van még, ő pénteken 67.-ként ért be a táborba, összetettben pedig Butuza egyik vetélytársa, azaz a hetvenedik.

A mezőnyre szombaton jól megérdemelt pihenő vár, megspékelve némi szereléssel, javítással. Aztán vasárnap Antofagasta felé veszik útjukat a legények és a hölgyek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: