2014-06-02 17:41:11• hírek • Szatmár.ro

Nem volt szerencséje Bákóban Gyenes Maninak

A hétvégi verseny az országos enduró bajnoki és Európa-bajnoki futam is volt.

Az európai motorozás legjobbjai, egyebek mellett olasz, francia, cseh, svéd és magyarországi versenyzők is részt vettek a hétvégén Bákóban megtartott kétnapos versenyen, amely Eb-futam is és az országos enduró bajnokság második futama is volt egyben. Természetesen a szatmári Gyenes Emanuel is rajthoz állt, ám nem mondhatjuk, hogy Fortuma istenasszony kegyeltje volt.

"Az első napon hibáztam, utána buktam, és eltörött a váltókar, valamint a kipufogó is, így már nem volt ereje a motornak. Azonban így is végigmentem a terepen, és az első napon a 8. helyen zártam. Nem volt tartalék kipufogóm, így a második nap sem ment a motor, úgy ahogy kellett volna, ekkor a 10. helyen végeztem" - mondja az Autonet alkalmazásában álló motoros.

A román bajnokságban Mani ezzel az eredménnyel is összetettben az első helyen áll.

Gyenes a folytatásban Tunéziában ül motorra, hogy egykori Dakaros KTM-jével edzzen egy kicsit. Mani reményei szerint a következő Dakaron el tud majd indulni, illetve az indulás már csak a pénztől függ. Július 15-ig ugyanis a nevezési díjból 4 ezer eurót kellene befizetnie - ami nem nagy összeg, lévén, hogy a részvétel teljes költsége elérheti a 60 ezer eurót is.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: