2008-09-18 19:46:46• hírek • Szatmár.ro

Gyenes a mezőny első felében végzett

A terepmotorozás egyik legkeményebb és embertpróbálóbb versenye ért véget, melyen a Dakart is megjárt szatmárnémeti motoros, Gyenes Emanuel is rajthoz állt.

A Nagyszeben környékén ötödik alkalommal megrendezett Red Bull Romaniacs hard-enduro viadalon Mani a profik között indult és a 36 versenyző között a 14. helyen zárt összetettben. Maninak sajnos már az első nap után elszálltak az esélyei a jobb helyezésre

„Eddig minden évben indultam ezen a megmérettetésen, de messze ez volt a legnehezebb. Kicsit csalódás számomra a mostani helyezés, mert a tavalyihoz képest szerettem volna előre lépni. Az esős időjárás nagyon befolyásolta a versenyt, mivel a szervezők csapadékmentes időre alakították ki a pályát, ami aztán az eső miatt egészen átváltozott - nyilatkozta Gyenes, akinek az első nap után szálltak el az esélyei a jobb helyezésre.

- Ezen az etapon nyolc ellenőrző pont volt, és mindegyikhez egy bizonyos időpontban oda kellett érni. Az ötödik pontig nem is volt semmi gond, ám a hatodikhoz 13 perc késéssel értem oda, így tovább már nem folytathattam a szakaszt. Itt az volt a baj, hogy az útvonal egybesett az expert kategóriájéval, és vagy 20 motoros volt előttem egy nagyon meredek szakasz előtt. Igy sorba kellett állni, hogy feljebb jussunk, ezért kifutottam az időből". Mani a hét végén rajthoz áll az enduro-cross országos bajnokság negyedik futamán, amelyet Brassó környékén szerveznek meg.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: