2014-11-26 16:15:54• hírek • Szatmár.ro

Gyenes Mani és motorja is készen áll a nagy száguldásra

Gyenes Emánuel Dakar-motorja egy 450 köbcentis KTM, amelynek súlya 140 kilogramm, de tele tankkal 170 kilót nyom.

Január 4-én 450 versenyzővel kezdetét veszi a világ legnehezebb raliversenye, a Dakar Rali, amelyen két év kihagyás után újra lesz romániai és szatmárnémeti versenyző Gyenes Emánuel személyében. Mani már készen áll a rajtra, motorja pedig már úton van egy Buenos Aireshez közel eső kikötő felé.

Két év kihagyás után újra nekivág a világ legnehezebb raliversenyének a szatmárnémeti Gyenes Emánuel. A Dakar Ralin végigmenni is komoly teljesítmény, ő eddigi négy versenyéből három alkalommal célba is ért. Legjobb eredménye a 2012-es 17. hely volt összetettben, de első helyezett is volt Maraton kategóriában. Ám 2013-ban és 2014-ben nem indulhatott, ugyanis nem sikerült előteremteni a több tízezer eurós összeget, ami a részvétel feltétele. Idén viszont mellé állt fő támogatóként az Autonet Import Kft., a szatmárnémeti székhelyű vállalkozás pedig más, az autóiparban nagy elismerésnek örvendő céget is meggyőzött arról, hogy az ifjú motorost támogatni kell a részvételben. A támogatók sorába beállt a Schaeffler-csoport, a Delphi és a TRW is, de a támogatókhoz csatlakozott a Szatmár Megyei Tanács és Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala is, így vált lehetővé a 2015-ös versenyen való indulás Gyenes számára.

Mani a 2012-ben használt 450 köbcentis KTM motorjával indul el a 9250 kilométer hosszú dél-amerikai versenyen, az Autonet Motorcycle Team színeiben. A járművet egy szatmári műhelyben darabjaira szedték, átzsírozták, a biztonság kedvéért néhány alkatrészt is kicseréltek rajta. A kétkerekű már el is indult a rajthelyszín, Buenos Aires felé. Franciaországból hajóval jut majd el Argentínába.

A motoros csak később, december 28-án indul útnak, addig pedig amíg még lehet, készül a versenyre. Edzőterembe jár, úszik és természetesen motorozik - leginkább az Érmihályfalva közelében található homokos versenypályán edz. Az év során újra begyűjtötte román bajnoki címeit enduro és endurokrossz szakágban, emellett júliusban Tunéziában motorozott, hogy visszaszokjon a sivatagi körülményekhez. Jó formában van, elkerülték a sérülések, így egészségesen vág neki a komoly megerőltetést jelentő, embert-próbáló versenynek.

Gyenes Emánuel már meg is kapta a rajtszámát: a 49-es számmal fog versenyezni, ami kicsit rossz emlékeket kelt benne. 2009-ben - amikor nem sikerült befejeznie a versenyt -  is ezzel a számmal állt rajthoz.

"Mindenképp az első húszban szeretnék végezni a 219 fős motoros és quados mezőnyben, de igazán annak örülnék, ha sikerülne javítani az eddigi legjobb helyezésemen, ami összetettben a 17. hely volt" - beszél a maga elé kitűzött célról Gyenes.

Persze jóslatokba nem bocsátkozik, hiszen nem ismeri a mezőnyt. Ennek legfőbb oka a két év kihagyás: az idő alatt új arcok jelentek meg a Dakaron, az eddigi versenyzők pedig tapasztaltabbak lettek. "Az utóbbi két évben is figyeltem a ralit, de a pontszámok és listák alapján nehéz értékelni" - mondja.

Gyenes Emanuel

Mani idén is a Maraton-kategóriában indul - vagyis vállalja azt a plusz feladatot, hogy a verseny során fő alkatrészeket nem fog helyettesíteni a motoron. Ez egy plussz nehézség, több odafigyelést igényel, de ebben a kategóriában már első helyezett is volt.

A verseny hosszú lesz és nehéz - összegezhetjük a jövő évi Dakart. A 9250 kilométeres körverseny leghosszabb etapja 1024 kilométeres lesz - Mani az eddigi leghosszabb versenynapján 817 kilométert tett meg. Argentína mellett Bolíviában és Chilében is száguldoznak majd a résztvevők, ki kamionnal, versenyautóval, motorral vagy quaddal. Az út az Atacama-sivatagon is keresztül visz, de lesznek szakaszok, amelyek esetében 4700 méter magas hegyeket kell majd "megmászni" a járművel.

Gyenes mellett egy másik romániai versenyző is részt vesz a megmérettetésen a motororok között. Ő Marcel Butuza, aki már szintén több Dakaron vett részt - a két versenyző közös szerviz-csapattal vág neki a 2015-ös megmérettetésnek.

Ahhoz, hogy valaki végigmenjen a versenyen, sok tapasztalat, de még több szerencse is kell. Reméljük, hogy a szatmári motoros tudása mellé a kellő szerencse is társulni fog, és sikerül javítani eddigi legjobb eredményén. Hogy sikerül-e, arra a január 17-én befejeződő versenyt követően derül fény.

Gyenes Emanuel új sisakja

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: