2016-01-08 09:14:45• hírek • Kocsis Zoltán

Gyenes Mani elesett, de meghódította a Dakar csúcsát

Gyenes Emánuel és a Dakar mezőnye meghódította és már túl is tette magát a rali csúcsán! Csütörtökön, San Salvador de Jujuy és Uyuni között elérték a Dakar történelmének legmagasabb pontját! Soha nem fordult ugyanis még elő, hogy 4600 méteres magasságban száguldjon a Dakar mezőnye, ráadásul mért szakaszon.

Elutazása előtt Mani a Szatmár.ro-nak elmondta, ettől a ponttól, ettől a kihívástól tart a leginkább. Nos, a hatodik nap jelentette 327 kilométernyi mért szakaszt (642 kilométer volt a teljes táv) az Autonet Motorcycle Team versenyzője 30.-ként abszolválta - ezúttal is mintegy negyed órával, pontosan 16 perccel lemaradva a szakaszgyőztes ausztrál Toby Price mögött. A nap első részében szenzációsan haladt, az első 15 között volt a neve, de aztán közbejött valami...

„Azt követően, hogy éjszaka egy kaszárnyában aludtunk, meglehetősen nehéz napunk volt Bolívia területén. Nem okozott komolyabb gondot a magasság, de a nap végére elkapott minket az eső, a talaj pedig rendkívül csúszóssá vált. Elestem és elég sok időt veszítettem", nyilatkozta a célba érést követően a szatmári motoros.

A kétkerekűek kategóriájában tehát Price nyert a szlovák Stefan Svitko és az osztrák Matthias Walkner előtt, míg összesítettben a portugál Paolo Goncalves vezet Svitko és Price előtt. Mani 32 perc hátránnyal a 23. helyen áll egyelőre. Eddig 15 óra 2 percnyi mért időt töltött KTM-je nyergében.

Az autósoknál folytatódik a Peugeot dominanciája, a francia gyár három sztárpilótája uralta a csütörtöki napot és az összesített tabellát is. Uyuniba Sebastien Loeb ért leggyorsabban, megelőzve Carlos Sainzot és Stephane Peterhanselt, míg összesítettben továbbra is a Dakar-újonc Loeb vezet Peterhansel és Sainz előtt.

„Január 8-án szintén magasan és továbbra is Bolíviában versenyzünk majd Uyuni körül. Remélem, legalább olyan jó tempót tudok majd menni, mint tettem azt a csütörtöki nap első szakaszában, amikor sokáig az első 15 között haladtam", vetítette előre reményeit Gyenes a pénteki nappal kapcsolatban. Ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy pénteken 723 kilométer, valamint az idei verseny leghosszabb, 542 kilométeres mért szakasza vár Gyenesre és társaira.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: