2015-01-16 10:26:35• hírek • Szatmár.ro

Gyenes Mani a 21. helyen!

Remekelt az Autonet Motorcycle Team versenyzője a 11. Dakar-futamon: a 16. legjobb idővel ért célba.

A csütörtöki, 11. Dakar-etapon a motorosokra 24 kilométer összekötő- és 357 kilométer mért szakasz várt a motorosok és quadosok mezőnyére Cachi és Termas Rio Hondo között. A versenyzők Argentína leghosszabb országútjával, az 5 ezer kilométer hosszú Route 40-nel párhuzamosan haladtak jó ideig.

A szatmári motorosnak nagyon feküdt a terep, hiszen remek eredményt ért el: a 16. helyen ért célba 3 óra 38 perc és 32 másodperces idővel, mindössze 10 perccel és 24 másodperccel lemaradva a futamgyőztes Ivan Jakestől.

Az összetett pontlistán Gyenes ezzel a kitűnő eredménnyel néhány hellyel előrébb lépett a 21. helyre, tehát már nagyon közel a top 20! És még ott van a pénteki és a szombati futam, ezért nagyon kell drukkolnunk Maninak, hogy sikerüljön lepipálnia eddigi legjobb eredményét, ami összetettben a 17. hely volt!

A csütörtöki futamon Gyenes Emánuel növelni tudta előnyét a Maraton kategóriában is. Az etap előtt ugyanis 43 másodperccel vezetett a második helyre szorított Thomas Berglunddal szemben, a svéd viszont a szakaszt a 26 helyen fejezte be. Az összetett listán a két motoros között a különbség most két hely és 10 perc 20 másodperc Mani javára!

Érdekesség, hogy a 11. futamot követően a motorosok összetett pontlistáján már csak 79 név szerepel, pedig az idei Dakar-rali első futamát követően még 160-an voltak!

Pénteken, január 16-án Termas Rio Hondo és Rosario között halad a mezőny. A motorosok helyi idő szerint 9 óra körül rajtolnak el, hogy legyűrjék a 248 kilométeres összekötő- és a 298 kilométeres speciális szakaszt.

Reményeink szerint hamarosan megkapjuk Gyenes sajtósának a közleményét a csütörtöki futam kapcsán, valamint a szatmári Dakar-hős nyilatkozatát és néhány friss képet is. Addig is a motoros által a Facebookon posztolt egyik képet mellékeljük, amely a Chachi-ban található szálláshelyen készült. Mani annyit fűzött hozzá: nem volt túl kényelmes!

Mi pedig csak annyit fűzünk hozzá: hajrá Mani, hajrá Autonet Motorcycle Team! Nincs már messze a vége!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: