2020-01-10 08:20:48• hírek • Szatmár.ro

Gyenes Emánuel: Nehéz volt a csütörtöki futam, de elégedett vagyok

Nehéz volt a csütörtöki futam, de nem ment rosszul a verseny Gyenes Emánuelnek. Mint arról a futamot követően beszámoltunk, a csütörtöki eredmények fényében Mani továbbra is az élen áll Malle Moto-ban, előnye több mint 56 perc. A Maraton kategóriában egy lépést előre téve a 9. helyen áll, az összetett versenytáblázat szerint pedig újabb helyeket javítva már a 37. pozícióban találjuk.

 

„Jól indult a verseny, nagyon jó ütemben motoroztam, meg is előztem a francia versenyzőt, Florent Vayssade-ot, aki Malle Moto kategóriában mögöttem van, a második helyen. Aztán egy nagyon homokos, dűnés szakasz következett, az első üzemanyagtöltő-pontot követően visszaelőzött, de végig tudtam tartani vele a tempót. A homokban kicsit gyorsabb volt, de csak 35 másodperccel volt jobb nálam. A terep nagyon nehéz volt, vagy két alkalommal el is dőltem a motorral, de nem történt semmi baj. A navigáció nagyon jól ment, úgyhogy összességében elégedett vagyok” – nyilatkozta az Autonet Motorcycle Team versenyzője.

 

Pénteken a Ha’il és Riyadh között jókora távot kell majd megtennie a Dakar-karavánnak: az összekötő 353 kilométer, a mért szakasz 477 kilométer hosszú, majd – gyakorlatilag az idei verseny felénél - egy pihenőnap következik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: