2012-01-16 09:14:47• hírek • Kocsis Zoltán

Gyenes 17. helyen zárta a „francia” Dakart

Vége. Mármint a Dakar rali 2012-es kiírásának, amely a résztvevők többsége szerint a legnehezebb volt, amióta a világ leghosszabb és legismertebb terepversenye Dél-Amerikába költözött. Az érintettek szerint a nehézségi fokot az utolsó három szakasz, azaz Peru növelte. Ám ez sem akadályozta meg Gyenes Emánuelt, hogy történelmet írjon.

Az Autonet alkalmazásában álló szatmári motoros a tavaly a román motorsport legnagyobb nemzetközi eredményét érte el azzal, hogy a 18. helyen zárta a Dakar ralit. Miután az utolsó, Pisco és Lima közötti 29 kilométeres szelektív szakaszon a 22. helyen ért be, az összesített táblázaton a 17. pozíciót szerezte - egyet javított tehát tavalyi eredményén.

Csapattársa, egyben a Vectra Racing Team vezetője, Marcel Butuza a 44, helyen zárta a versenyt, miután vasárnap 66. lett. Mindenképpen érdemes kiemelni, hogy az idei Dakaron 188 motoros indult és 97-en értek a végére.

Mani a homokkal küszködik a 2012-es Dakar-ralin

A legjobbnak, immár negyedszer, Cyrill Despres bizonyult, megelőzve Marc Comát és Helder Rodriguezt. Vasárnap amúgy Pal Anders Ullevalseter, Coma, Stefan Svitko volt az első három sorrendje.

Szintén egyéni legjobb eredményét érte el a Szalay Balázs - Bunkóczi László páros is: az utolsó, puha homokkal nehezített szakaszon 15.-ként értek célba és összesítettben a 21. helyen végeztek. Mindkét eredmény egyéni rekordbeállítás.

Stephane Peterhansel rekordját viszont egy hamar senki sem fogja megdönteni: a francia tizedszer végzett az élen a Dakaron. A Mr. Dakar titulust teljes joggal kiérdemlő francia hat motoros sikere után immár negyedik autós diadalát is behúzta - még csak 47 éves.

Peterhansel tizedik alkalommal örülhet

Az összesített táblázaton Nani Roma és Gilles de Villiers végzett mögötte, míg vasárnap Robby Gordon, Leal dos Santos, Krysztof Holowycz volt a sorrend. A 173 indulóból 78-an értek célba, még a címvédő Nasszer al-Attijah is kénytelen volt feladni.

A kamionosoknál a holland Gerard de Rooy, honfitársa Darek Rodewald és a belga Tom Colsoul segítségével, huszonöt évvel azt követően nyert, hogy édesapja is győzött a sivatagi őrületben. Teljes volt az Iveco és a holland fölény, hisz a második helyen a Hans Stacey, Hans van Goor, Bernard der Kinderen hármas végzett, míg harmadikként a kazah Artur Ardavicsus, Nurlan Turlubajev és az orosz Alexej Kuzmics hármas örülhetett. A kamionosok mezőnyében 76 indulóból 60-an teljesítették a távot.

A quadok mezőnyében 32 indulóból 11-en fejezték be a versenyt, asszisztálva, hogy teljessé vált a Patronelli-hegemónia. Alejandro Patronelli megvédte címét, 2009-ben pedig testvére Marcos Patronelli nyert - ő most a második lett a szintén argentin Tomas Maffei előtt.

Despres öröme

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: