2012-08-09 09:11:24• hírek • MTI

Gyarmati Vigasságok péntektől vasárnapig

A cikkünkben említett kezdési időpontok helyi idő szerint értendőek.

Pénteken koncertekkel kezdődik a térség egyik legnagyobb idegenforgalmi-gasztronómiai rendezvénye, a vasárnapig tartó X. Gyarmati Vigasságok elnevezésű fesztivál a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton, ahol az évtizedes hagyomány szerint honfoglalás kori ételeket készítenek és szolgálnak fel.

A szervezők tájékoztatása szerint augusztus 10-én, 19 órakor elsőként a Nelson zenekar ad koncertet a szatmári kisváros központi parkjának színpadán, majd az Abba Sisters és a az Utánfutók együttes lép fel.    

Szombaton reggel 8 órakor közönségcsalogató, látványos lovas ébresztővel kezdődik a nap, majd indul a vadásztársaságok főzőversenye, amelyen különböző vadételeket készítenek el szabadtűzön. A különlegességeket mindenki meg is kóstolhatja. A szórakozásról közben a méhteleki citerazenekar, a Szatmár Kamara, az Apolló 23, a Borostyán Néptánccsoport, a szlovákiai Parapács Zenekar, a Gárdonyi Táncszínház, a Kállai Kettős Néptáncegyüttes, az ukrajnai Beregszászi Művészeti Iskola tánccsoportja, illetve a romániai Érmihályfalva Nyíló Akác Néptáncegyüttese gondoskodik.    

17 órától folytatódnak a koncertek, fellép az United, az Édes Máté trió, a M. É. Z., valamint az R-Go. Utána kezdődik az utcabál, amely hajnalig tart. 

Vasárnap a híres szatmári népi ételeket főzik meg és tálalják fel a különböző címekért versengő szakácsok. Fellép a Kaméleon Színjátszókör, az Erdőháti Tánccsoport, a Tepertő Citerazenekar, a 100 Folk Celsius, Janicsák Veca, a Kiyo Kito Taiko japándob-csapat, a Paddy and the Rata, valamint 21.00 órakor zárásként a KFT.    

Gyarmati Vígasságok

Honfoglalás kori jurtát is építenek, lesz ökörsütés, kirakodóvásár, íjász- és kézműves bemutató fa-, szaru- és csontfaragással, ékszeröntéssel, üveggyöngyolvasztással és kovácsolással.

Augusztus 11-én 16,30 órakor a X. Gyarmati Vígasságok keretén belül a Fehérgyarmati Városi Galériában megrendezésre kerülő képzőművészeti kiállításon a Szatmári Képzőművészek Egyesületének 31 tagja, 62 alkotást mutat majd be - olaj és akril festményeket, grafikákat, faszobrokat és maszkokat.

A kiállított művek Belánszky Demkó Beáta, Cherecheş Alexandra, Dan George, Dorogi Béla, Dragoș Madalina Angelica, Dragoş Vasile, Dulányi Ági, Foris Iosif, Gergely Csaba, Ghitta Silvia, Jenei Gréta, Keresztesi Monica, Kóter László, Lakatos Miklós, Moldovan Brîndușa Adelina, Moldovan Cristina, Nicoara Stefania Stanca, Nyárádi Enikő, Paduraru Giorgiana Anca, Pastor Mihaela, Podolyák Vilmos, Pop Stefania Adela, Reisz Tamás, Sabau Vasile Dorinel, Sabau Maria Teodora, Sugar Anca, Szodoray Parádi Hajnalka, Talpos Erzsébet, Tillinger Stefan, Tent Aurel, Vidami Klara Barbara alkotásai.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: