2019-11-12 09:30:37• hírek • Szatmár.ro

Gyárlátogatáson vettek rész a kölcseysek

Az „Iskola másként” hetében gyárlátogatáson vettek részt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XI. A osztályos diákjai. A látogatásról Lovas Gellért és Varga Márk Örs diákok számoltak be.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium XI. A osztályos diákjai ellátogattak osztályfőnökük, Bálint Zsuzsa és némettanáruk, Császár Adalbert kíséretével a Dräxlmaier szatmárnémeti gyárintézetébe október 29-én, az „Iskola másként” hete alkalmából.
 

A látogatást megelőzően némettanáruk segítségével, az iskola német szaktermében, a szakmai fogalmak ismertetésére és elsajátítására került sor, ugyanis a vállalat bemutatása német nyelven zajlott.
 

„Az program egy konferencia teremben kezdődött, ahol egy rövid bemutatóban a diákok megismerkedhették, hogy pontosan mire is számíthatnak a látogatás során.
 

Először a raktárhelyiségen haladtunk át, ahol bedobozolt nyersanyagok sorakoztak a polcokon. A következő részleg, ahová elvezettek, nem volt más, mint egy hatalmas csarnok, ahol láthattuk, ahogyan a munkások gyors és precíz munkát végeznek. Megfigyelhettünk egy olyan szortírozó gépet is, ami egyedi a szakmában és ezzel a Dräxlmaier büszkélkedhet. Ahogy áthaladtunk egy folyosón, rögtön egy újabb részlegben találtuk magunkat. Itt szemügyre vehettük, hogy hogyan is áll össze egy autó elektronikai része.
 

Több híres autómárkának is itt gyártják az elektronikai alkatrészeit. Például a Porschenak, Mercedesnek, stb.
 

A körbevezetés során mindannyian sokat tanulhattunk erről a munkaterületről és elképzelhető, hogy a jövőben többen is a Dräxlmaier csapatát választják majd munkahelyül.
 

Mindezek után a diákok némettanáruk segítségével kiértékelték a látottakat egy német óra keretén belül, ahol is a diákok azt a feladatot kapták, hogy készítsenek önállóan egy beszámolót.” – fogalmaztak a diákok.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: