2014-10-02 12:00:35• hírek • MTI/Reuters/dpa

Gyári csapatként először lehet bajnok a Mercedes

Gyári istállóként története első konstruktőri világbajnoki címét nyerheti a Forma-1-es Mercedes a vasárnapi Japán Nagydíjon, ehhez arra is szüksége van, hogy az egyéni vb-címért csatázó pilótái kettős győzelmet arassanak Szuzukában.

A stuttgarti autógyár 1954-ben és 1955-ben szerepelt először gyári csapatként az F1-ben, ebben a két évben a később öt vb-diadalig jutott argentin Juan-Manuel Fangio nyerte a pilóták pontversenyét, az istállók között azonban ezekben az esztendőkben még nem hirdettek bajnokot. A Mercedes F1-es visszatérésére aztán egészen 1994-ig kellett várni, a cég akkor motorszállítóként csatlakozott ismét az autósport elitkategóriájának mezőnyéhez. A stuttgarti gyár az 1998-ban konstruktőri bajnok McLarent is ellátta motorokkal, a brit istálló aztán 2007-ben is elsőként zárt a csapatok között, ám attól a diadaltól a kémbotrányként elhíresült csalási ügy miatt megfosztotta a nemzetközi szövetség (FIA). A Mercedes aztán az egyetlen, de akkor tökéletes szezont futó, 2009-ben bajnok Brawn motorszállító partnereként is nyert a konstruktőrök között, 2010-től pedig ismét gyári csapatként folytatta Forma-1-es szereplését.

Az idei szezon a Mercedes két pilótájának, az összetettben most az élen álló brit Lewis Hamiltonnak, és a mögötte második német Nico Rosbergnek a küzdelméről szól, s gyakorlatilag futamok óta bizonyos, hogy a stuttgarti istálló valamelyik versenyzője lesz a 2014-es egyéni győztes. Az eddigi 14 GP-n aratott 11 Mercedes-siker nyomán a német csapat tekintélyes előnyre tett szert a konstruktőrök pontversenyében, a vasárnapi szuzukai viadalon pedig akár már bajnok is lehet, ha Hamilton és Rosberg kettős győzelmet arat, a címvédő Red Bull istálló pilótái - a négyszeres vb-győztes, tavaly is első Sebastian Vettel, és Daniel Ricciardo - pedig nem szereznek két pontnál többet.

Erre ugyanakkor meglehetősen kicsi az esély, azon a három futamon ugyanis, amelyen nem a Mercedes versenyzői nyertek, épp az ausztrál Ricciardót intették le elsőként, s bár Vettelnek ez eddigi egyik leggyengébb teljes idénye az F1-ben, pontszerzései rendszeresek, három alkalommal pedig dobogóra is állt.

Az 5,8 kilométeres szuzukai aszfaltcsíkon a német Vettel pályafutása során már négyszer diadalmaskodott, Hamilton és Rosberg pedig még soha nem nyert az 53 körös viadalon.

Japánban Vettel már négy alkalommal nyert

Az eddigi idei versenyek alapján az ideális, száraz körülmények között egyértelmű a Mercedes fölénye, a meteorológusok ugyanakkor vasárnapra esőt jósolnak, ez pedig nagy mértékben befolyásolhatja a futam végkimenetelét. A Mercedes egyébként az idén hét alkalommal aratott kettős győzelmet, még háromra van szüksége ahhoz, hogy beállítsa a McLaren 1988-as csúcsát, az egy idény alatt elért 10 kettős sikert.

A Japán Nagydíj pénteki első szabadedzésén bemutatkozik az F1 történetének legfiatalabb pilótája, a holland Max Verstappen, aki jövő évi csapatának, a Toro Rossónak az autóját vezeti majd. A 17 éves tehetség 2015-ben a spanyol Jaime Alguersuari korrekordját döntheti meg, utóbbi a 2009-es Magyar Nagydíjon történt debütálásakor 19 éves volt.
Az időmérő edzés magyar idő szerint szombaton 7 órakor, a japán GP pedig vasárnap reggel 8 órakor kezdődik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: