2018-04-14 08:51:45• hírek • Bede Emőke

Gyalogszerrel vágtak neki az útnak az Óvárinál elfogott migránsok

Fotó: politiadefrontiera.ro
Fotó: politiadefrontiera.ro

Újabb illegális bevándorlókat tartóztattak fel Óvári közelében, a felnőttek két kiskorúval vágtak neki az útnak.

A tegnapi péntek 13. igencsak balszerencsés napnak bizonyult, legalábbis annak a hat migránsnak, akiket Óvári közelében kaptak el a börvelyi határrendészek. A csoport a nap utolsó perceiben, pontosan 23:50-kor bukott le: a határtól már csak egy hajszál választotta el őket, amikor az egyenruhások feltartóztatták őket. Mivel a személyek semmiféle magyarázatot nem tudtak adni, hogy voltaképp miért is tartózkodnak az adott területen, a határrendészek bekísérték őket a hivatal székhelyére.


A dokumentumaik ellenőrzése után kiderült, öten irániak, a hatodik személy pedig iraki származású. A felnőttek 26 és 38 év közöttiek, de volt velük egy 16 és egy 3 éves kiskorú is. Mindannyian nyújtottak már be Romániában menedékjogi kérelmet. Vallomásuk szerint Magyarország területére, vagyis a schengeni övezetbe szerettek volna eljutni. A migránsok ellen illegális határátlépés kísérlete miatt indítottak eljárást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: