2009-05-28 15:21:50• hírek • MTI/AFP

Gyakran születik lombik-baba

Közel negyedmillió baba születik évente mesterséges megtermékenyítéssel a világon - áll a Human Reproduction című szakfolyóiratban közzétett jelentésben.

Az úgynevezett asszisztált reprodukciós technológiák (ART) segítségével 2002-ben, az utolsó évben, melyről globális adatok állnak már rendelkezésre 246 ezer lombikbébi született a vizsgált 53 ország 1563 klinikáján.

Az elvégzett beavatkozások jelentősen, 25 százalékkal emelkedtek 2000-hez képest - írja a jelentés. Növekszik a sikerességi arány is (a beavatkozás típusától függően 15-22 százalék között van), miközben enyhén csökken a többszörös ikerszülések száma. Az orvosok úgy vélik, a kettőnél több embrió méhbe való beültetése növeli a terhességi kockázatot, a baba kis születési súlyának és fejlődési rendellenességének veszélyét.

Nagy még a különbség a világ egyes országai között a módszerhez való hozzáférés tekintetében: míg például Ecuadorban egymillió lakosra csak 2 lombikbébi-próbálkozás jut, Izraelben 3688.
Az ART gyors fejlődését jelzi, hogy az első lombikbaba, Louise Brown csak 1978-ban született.


Negyedmillió baba születik mesterséges megtermékenyítéssel
Már évi negyedmillió lombikbébi születik a világon


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: