2019-04-30 06:27:46• hírek • MTI

Gyakran alábecsülik gyerekeik túlsúlyát a szülők

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

A szülők több mint fele alábecsüli gyereke túlsúlyának mértékét egy új kutatás szerint.

A túlsúlyosságról Glasgow-ban rendezett, szerdáig tartó európai kongresszuson elhangzott, hogy a szülők sokszor egyáltalán nem látják túlsúlyosnak gyermeküket, még akkor sem, ha azok már elhízottak, és gyakran a gyerekek sincsenek tisztában testsúlyukkal. 

 

Metaelemzésükhöz a kutatók világszerte 87, az elmúlt 20 évben készült tanulmányt használtak. Összesen csaknem 25 ezer, 0–19 éves kor közötti gyerek és tinédzser, valamint szüleik adatait foglalták össze.

 

Abrar Alshahrani, a brit Nottinghami Egyetem kutatója elmondta: annak ellenére is gyakran alábecsülik a gyerekek túlsúlyát, hogy sok erőfeszítést tesznek azért, hogy a problémára irányítsák a figyelmet. Ezért sok gyerek nem kapja meg azt a támogatást, amelyre ahhoz lenne szüksége, hogy egészséges maradjon.

 

A túlsúllyal élő gyerekek és fiatal felnőttek száma világszerte több mint tízszeresére emelkedett az elmúlt 40 évben: a lányok esetében ötről ötvenmillióra nőtt a túlsúlyosok száma 1975 és 2016 között, a fiúk esetében pedig hatról több mint hetvenmillióra.

 

Az eredmények szerint a szülők 55 százaléka – elsősorban a kisebb fiúk és lányok szülei – alábecsüli elhízott gyereke túlsúlyosságának szintjét. Különösen gyakori ez azoknál a szülőknél, akik maguk is túlsúlyosak.

 

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: