2016-11-25 16:06:35• hírek • MTI

Gyakori a családon belüli erőszak - a nő szenved

Romániában a nők mintegy harmada válik a családon belüli erőszak áldozatává - közölték pénteken illetékes román civil szervezetek a nők elleni erőszak világnapja alkalmából.

A civil szervezetek azt tartják a legsúlyosabbnak, hogy a nők többsége nem tudja, hogyan védekezhet az agresszióval szemben. A helyzetet súlyosbítja, hogy Románia egyharmadában nem működnek olyan intézmények, amelyek támogatást nyújthatnának a bajba jutott és kiszolgáltatottá vált áldozatoknak - közölte pénteken a román közszolgálati rádió.

Szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy gondot jelent a hatósági védelem alá helyezett áldozatok valós megóvása, ugyanis a tettes ellen 72 óra alatt elfogadhatnak egy ilyen határozatot, de ezt követően az áldozatok védelme nem biztosított megfelelően. Ezért az agresszor elleni szankciók súlyosbítását szorgalmazzák, mint például az őrizetbe vételének és az előzetes letartóztatásba helyezésének lehetővé tételét.

Az idei első fél évben a román rendőrségre 9 ezer olyan panasz érkezett, amelyben családon belüli erőszakcselekményt jelentettek az áldozatok. Simona Voicescu, az áldozatoknak védelmet nyújtani hivatott egyik román civil szervezet ügyvezető igazgatója elmondta: az erőszak leggyakoribb formája az érzelmi és pszichikai síkon elkövetett agresszió, amelynek kimutatása és kezelése a legnehezebb.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: