2013-12-29 17:48:13• hírek • Veres István

Gúzs Imre letette a tollat

December 29-én érkezett az értesítés az elektronikus kapcsolattartás gyors csatornáin: meghalt Gúzs Imre. Veres István, a Szatmári Magyar Hírlap munkatársának gondolataival búcsúzunk a Tanár Úrtól.

Minden halálhír váratlanul éri az embert, így ez is, hiszen úgy tudtuk, hogy bár benne van a korban, viszonylag jó egészségnek örvend, s tölti nyugdíjas napjait könyvei társaságában. Ha találkoztunk, észrevehettük, hogy jókedve, optimizmusa nem hagyta el nyugdíjas éveiben sem.

E sorok írójának - aki kollégája lehetett később - a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Szatmárnémeti nevéről az jutott eszébe Kolozsváron, hogy ott él Gúzs Imre író. Igen, mert akkor már ismert volt a neve országszerte, nem csupán a megyében.

Gúzs Imre író-újságíró a háromszéki Köpecen született 1936-ban. Középiskolába Brassóban és Sepsiszentgyörgyön járt, majd 1958-ban a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem szerzett történelemtanári oklevelet. Pályáját az erdődi líceumban kezdte, majd a Bányavidéki Fáklya munkatársa lett (1963-1966), utána pedig a Szatmári Hírlap újságírója volt 1974-ig, amikor eltanácsolták a laptól. Ekkor a pusztadaróci általános iskolába került tanárnak. A rendszerváltozás utáni napoktól ismét szeretett szakmájának, az újságírásnak élhetett egészen nyugdíjazásáig.

Mind Nagybányán, mind pedig Szatmárnémetiben a legkedveltebb újságírók közé tartozott. A kommunista, főleg propagandára kényszerített újságcsinálás körülményei között is mindig megtalálta azt a keskeny ösvényt, amelyen az olvasók szívét elérhette. Ezt csak úgy tehette meg, hogy nagyon szerette az embereket, azt a közösséget, amelynek írt. Nagyon jól tudott bánni a magyar nyelvvel. Fordulatos, színes fogalmazókészsége emelte őt kollégái fölé. Különös érzékenységet mutattak írásai az elesett emberek iránt. Cikkeiben méltatta a közművelődés fáradhatatlan munkásait, a vidéki tanítókat, tanárokat, s maga is körükben érezte magát a legjobban. Minden egyes magyar faluban számtalan ismerőse, barátja volt, s közéjük járt a legszívesebben, ha a lap riportra küldte. De nem is kellett őt küldeni, nagyon szívesen ment magától is. Őt pedig mindenhol szeretettel fogadták, hiszen szellemes, vidám, a tréfálkozásra mindig kész természete kellemes együttlétet biztosított mindenki számára, akivel csak találkozott. A rendszerváltás után években ismét megnyílt számára ez a lehetőség. Nagy örömmel kereste fel régi ismerőseit az új helyzetben, s vitte magával azokat a fiatal újságírókat, akik akkoriban kerültek a laphoz. Átadta nekik tapasztalatait, az alapos terepismeretet, megismertette őket azokkal, akiket ő maga annyiszor példaképül állított írásaiban. Tanítványai pedig megbecsülésük, hálájuk jeléül rövidesen Tanár Úrnak szólították.

A szépíró Gúzs Imréről a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonból megtudhatjuk, hogy első írásaival a kolozsvári Utunkban jelentkezett 1966-ban, majd az Előre és A Hét című lapokban közölt riportot, publicisztikát. Első kötete „A furulyás" címmel jelent meg 1968-ban, majd következett „A fehér hajú leány" című regény 1970-ben. Újabb kötettel jelentkezett 1977-ben „Otthoni emberek" címmel, 1980-ban „A sárkány hetedik feje és más írások" címmel adott ki könyvet, 1986-ban pedig „A csend napszámosa" című kötete jelent meg. Legutoljára 2010-ben jelentkezett kötettel a Hírlap Könyvek sorozatban, amely „Megszólítani a reményt" címet viseli, de tudomásunk szerint maradtak még az íróasztalán kiadásra váró kötetek.

Munkásságát több díjjal, illetve kitüntetéssel ismerték el.

Gúzs Imre életművének része, hogy feleségével, Magdikával együtt három leánygyermeket neveltek fel.

2013. december 28-án tehát a Tanár Úr végképp letette a tollat. Emléke megmarad bennünk mindaddig, amig emlékezni tudunk.

Drága Imre, nyugodj békében!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: