2016-12-14 14:30:50• hírek • Szatmár.ro

Gratulált Tőkés László az RMDSZ-nek

Közleményben gratulált Tőkés László a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) ahhoz, hogy "nemzetpolitikai viszonylatban Bukaresttől Budapest, a román versenypártoktól pedig a Fidesz-KDNP irányába mozdult el, és ennek jegyében szerzett újabb mandátumokat Románia törvényhozásában".

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő európai parlamenti képviselő sajtóirodája szerdai közleményében cáfolta azt a sajtóban felröppent hírt, hogy valamely román pártra szavazott a vasárnapi parlamenti választásokon.

"Nem szavaztam román pártra" - idézte Tőkés Lászlót a közlemény. Az EP képviselő azonban azt is közölte, hogy az RMDSZ-re sem szavazhatott, hiszen annak Bihar megyei jelöltlistáján olyan politikusok szerepelnek a befutó helyeken, akik "a korrupció vádja alatt elítélésére váró Kiss Sándor volt megyei RMDSZ-elnök cinkosaiként" megfosztották püspöksége idején a református egyházat az érmindszenti Ady-központ felépítésére elnyert 320 millió forintos magyarországi támogatástól.

A református egyháznak az első Orbán-kormány által 2002-ben megítélt támogatást a Medgyessy-kormány a Bihar megyei RMDSZ vezetői által alapított Mecénás alapítványnak folyósította. Az alapítvány nem Érmindszenten, hanem Nagyváradon építette fel az Ady-központot, amelyet azóta le is bontottak.
A vasárnapi román parlamenti választások utáni nyilatkozatában Tőkés László amiatti csalódottságának adott hangot, hogy az erdélyi magyarok nem választhattak, hanem legfeljebb csak szavazhattak - szerinte - a kommunista egypártrendszert idéző módon.

"Én magam bihari magyarként nem adhattam szavazatomat a megyei listák korrupt jelöltjeire. Sem a magyar nemzeti önrendelkezés árulóira. A Ceauescu-diktatúra bukásának évfordulójához közeledve a demokratikus rendszerváltozás lehetséges folytatására szavaztam" -  idézte Tőkés Lászlót a képviselői irodája által kiadott vasárnapi közlemény.

A parlamenti választásokon az RMDSZ listáin a Magyar Polgári Párt (MPP) néhány jelöltje is helyet kapott.
A Tőkés László védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem indított jelölteket a választáson.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: