2019-04-09 06:44:56• hírek • Bede Emőke

Gőzerővel épülnek a Céldomb utcai ANL-tömbházak. De vajon lesz-e, ki belakja azokat?

Intenzíven dolgoznak a Céldomb utcában készülő három ANL-tömbház elkészítésén a kivitelezők – adta hírül a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal Facebook-oldalán.

„A 8.374.030 lej összértékű beruházás átadási határideje 2020. április 20. A három tömbházban összesen 70 új lakás lesz majd, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal pedig azt szeretné, hogy mindegyik az önkormányzat adminisztrációjába kerüljön, ugyanis az eredeti tervek szerint kettővel a belügyminisztérium rendelkezne majd” -derül ki a bejegyzésből, mely rávilágított arra is, miért volna előnyös, ha mind a három tömbház felett az önkormányzat rendelkezne.


Mint ugyanis ismeretes, az Országos Lakásügynökség még 2008-ban indította el azt a projektet, amely Szatmárnémetiben, az egykori céldomb helyén fiataloknak szánt lakások építésére vonatkozott. A hat tömbházból főleg anyagi források hiánya miatt 2016-ra csak három készült el. Tekintettel arra, hogy a terület a hadügyminisztérium tulajdonában van, az előzetes megegyezés szerint két tömbházat, azaz 49 lakást a polgármesteri hivatal kapott meg, egyet pedig – ami 25 lakást jelent - a minisztérium. Az önkormányzat két tömbházát azóta már belakták, viszont a minisztérium 25 lakása azóta sem nyújt otthont senkinek.


Épp ezért a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal azt szeretné, hogy mind a három, jelenleg épülőfélben levő tömbház felett az önkormányzat rendelkezhetne, s a lakások mindenikébe szatmári fiatalok költözhetének be. "Arra kértük a belügyminisztériumot, hogy módosítsák úgy az ezzel kapcsolatos kormányhatározatot oly módon, hogy mind a három tömbház felett a polgármesteri hivatal rendelkezhessen. Hogy ezt miként bírálják el, még nem tudni, viszont az biztos, hogy az általunk megfogalmazott kérés valóban indokolt, hiszen ebben a pillanatban is több mint 480 lakossági kérvény van iktatva a hivatalban. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezek a tömbházak és lakások ilyen körülmények között üresen álljanak. Remélem, sikerül közös nevezőre jutnunk a szaktárcával" -mondta el Kereskényi Gábor még novemberben, az Ostrovului utcai szociális lakások átadóján. 
 





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: