2019-10-15 09:34:54• hírek • Bajnai Botond

Görögországba látogatott a Német Líceum diákcsapata

Október 6. és 12. között a görögországi Larissa városába látogatott el a Johann Ettinger Német Líceum egy diákcsapata az őket elkísérő pedagógusokkal, az „Egy mindenkiért, mindenki egyért” nevet viselő Erasmus+ projekt keretében.

A látogatás a „Múzeum, ablak a múltra” tematika köré épült, ennek során az ott töltött egy hét is igen színesre és változatosra sikeredett: különböző vetélkedőket, workshopokat, és egyéb ismeretbővítő, ugyanakkor szórakoztató foglalkozásokat szerveztek, mindezt a multikulturalitás és a nyelvi sokszínűség jegyében.

 

 

Az ott töltött idő alatt lehetőség volt számos múzeumot is meglátogatni, ahol a diákok az antik görög kultúra felbecsülhetetlen kincseivel találkozhattak testközelből. Ugyanakkor ezeken a helyszíneken nem csak a letűnt korok tárgyi ereklyéit ismerhették meg a látogatók, de a helyi idegenvezetésnek köszönhetően a korabeli emberek mindennapjairól is információkat szerezhettek.

 

De nem csak Görögország kultúrája lett bemutatva ebben az egy hétben, a „Tradíciók éjszakáján” a programban résztvevő tanintézmények is lehetőséget kaptak rá, hogy saját országuk kultúrájának egy-egy szeletét megmutathassák.

 

 

Az utazás végéhez közeledve a résztvevők ellátogattak a Larissa városában található Erasmus parkba is, itt minden tanintézmény fát ültetett, illetve találkoztak a város vezetőivel. A pedagógusok közben a országok tanügyi rendszeréről és didaktikai módszerekről, stb értekeztek.

 

A projekt következő állomása Szatmárnémeti lesz, ez év decemberében városunkban látogatnak el az Erasmus+ programban résztvevő külföldi iskolák diákcsapatai.

 

 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: