2014-12-08 13:00:29• hírek • Szatmár.ro

Görögkatolikus templombúcsút tartottak Szatmárnémetiben

December 6-án, Csodatévő Szent Miklós napján tartotta templombúcsúját a Szatmárnémeti Szent Miklós Egyházközség.

A Szent Liturgiát Nm. és Ft. Vasile Bizau máramarosi megyéspüspök vezette, közel húsz áldozópap koncelebrálásával. A környező falvakról és a határokon túlról is érkeztek hívek. A színig töltött templomban jelenlévőket a főpásztor magyarul köszöntötte, majd románul folytatta szentbeszédét.

„Kettős ünneplésre gyűltünk ma össze. Elsősorban azért mert Szent Miklóst, a templom és az egyházközség védőszentjét köszöntjük, másrészt mert hálát adunk, azért a 25 évért, amelyben egyházunk - hosszú évekig tartó üldöztetés után ismét - szabadon gyakorolhatja vallását" - mondta. Majd felhívta a figyelmet arra, milyen sok közös vonás van Szent Miklós kora és a jelen kor között. Az ünnep szentjének két erényén - a jóságon és a szelídségen - keresztül mutatta be, mennyi mindenre tanít ő bennünket, hiszen úgy tudott titokban jót tenni, hogy egyrészt nem várt elismerést, másrészt annyira közismertté vált, hogy ma is az ő nevében igyekszik mindenki adakozni.

Az ünnepi evangélium szavaival pedig rávilágított arra, mit jelentett Szent Miklósnak, hogyan tapasztalta meg egyházunk a megpróbáltatás, kommunizmus és nélkülözés idején, és miként kell értenünk ma azt, hogy „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa". A Szent Liturgia végén körmenet, miroválás és antidór-osztás is volt.

A negyed évszázad után történő hálaadás abban is megmutatkozott, hogy a templombúcsúra már október 9-től, minden héten Szent Miklós Nagykilenceddel készültek az egyházközség hívei. 1989-ben a Szatmárnémeti Szent Miklós egyházközség volt az első, a partiumi görögkatolikus közösségek között, amely ősei hitére visszatért s ezt 25 évig, minden templombúcsú alkalmával, triduum keretében történő felkészüléssel ünnepelte meg.

A mostani különleges alkalomra Szent Miklós kilenced füzetek címmel, a kilenced alkalmain elhangzott lelkigyakorlat-sorozat teljes anyagát jelentették meg, amely elsősorban köszönet a lelkigyakorlatot végző Ft. Szentesi Csaba atyának a fáradozásért, ugyanakkor jó eszköz arra is, hogy aki jelen volt és hallotta a szentbeszédeket, felelevenítve azokat tovább elmélkedhet a hallottakon. A kiadvány végén megtalálható a Szent Miklós Nagykilenced imádság, azok számára, akik, mint jámborsági gyakorlatot, a szokásosnál intenzívebb imádságban szeretnék kilenc napon keresztül végezni, szeretteikért, egyházukért, illetve önmagukért felajánlani.

Templombúcsút tartottak december 6-án

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: