2010-11-02 14:47:02• hírek • Szatmar.ro

Egészségre káros catering

Hadilábon áll a szavatossággal a szatmárnémeti catering cégek legtöbbje.

Erre enged legalábbis következtetni az a tény, hogy a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal munkatársai ellenőrzéseik során szinte egy olyan ételt, illetve italt házhoz szállító céget sem találtak, ahol rendben lett volna minden.

A hivatal vezetője, Breban Valentin elmondta, a szeptember 15-e és október 15-e közötti időszakban tíz éttermet ellenőriztek a hozzávetőleg hetven működőből, de a catering cégeket sem hagyták ki kiszállásaik alkalmával. Az eredmények pedig siralmasak. A vezető szerint, a gasztronómia ezen képviselői közül a többség az alapvető higiéniai előírásokat sem tartották be.

Nem ritka, hogy a főzés során rozsdás edényeket használnak, mások lejárt szavatosságú, vagy ismeretlen eredetű alapanyagokkal dolgoznak.

Egyesek nem megfelelő hőfokon tárolták a felhasználásra váró alapanyagokat, míg egy cég négy napja lejárt túrót kívánt felhasználni a megrendelt étel elkészítéséhez.
Olyan is akadt, aki a már részben elkészített hús-, illetve zöldségtermékek tárolóira nem tüntette fel a szavatossági határidőt.

A fogyasztóvédelmi felügyelők összesen 20 000 lejes büntetést róttak ki két cégre, nyolc másikat írásbeli figyelmeztetésben részesítették, ugyanakkor több, mint 30 kiló húst kivontak a forgalomból, további 32 kilót pedig a román nyelvű félcímkézésig ideiglenesen szintén elkoboztak.


Nem feleltekmeg a szatmári cégek az előírásoknak
Nem feleltek meg az előírásoknak a szatmári cégek


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: