2010-12-17 12:43:46• hírek • Szatmar.ro

Gondok a szociális segélyezés terén

Nem elégedettek a szociálisan hátrányos személyek az Európai Uniótól kapott segélycsomagok kiosztásával.

Rosszul kigondoltnak tartják megyeszerte a nehéz körülmények között élők azt a rendszert, amelyet pont az ő segítségükre hoztak létre. A személyenkénti 15 kilogramm liszt, 7 kilogramm kukoricaliszt, 1,4 kilogramm keksz, 3,6 kilogramm tészta, 1 kilogramm cukor és szintén 1 kilogramm tejpor ugyanis nem minden esetben jut el a rászorulókhoz. Ez derült ki legalábbis azon a tanácskozáson, amelyet a prefektusi hivatal romakérdéssel foglalkozó szakemberei és a megye romáinak képviselői tartottak péntek délelőtt.

A panasz nem csupán a cigányság részéről érkezett, a megjelentek elmondása szerint ugyanis általános hiba, hogy csupán azon személyek kaphatják meg a támogatást, akik szerepelnek azon a listán, amelyet ez év júliusáig állítottak össze bizonyos kritériumok szerint.

Az előírások alapján ugyanis a minimálbérrel, a munkanélküli segéllyel, a 400 lejnél alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők, illetve a súlyosan fogyatékos személyek jogosultak csupán a segélyre.

Többen azonban nem rendelkeznek semmilyen pénzforrással, illetve fogyatékkal, ugyanakkor igen nehéz körülmények között élnek, ennek ellenére mégsem kaphatnak a raktárakból gyakran ki nem váltott élelmiszerekből. Arra is jócskán akad példa, hogy olyan személyek szerepelnek az említett listán és kapnak támogatást, akik bár hivatalosan megfelelnek az elvárásoknak, a valóságban jóval nagyobb vagyonnal rendelkeznek. Így kaphatnak támogatást például azok a viszonylag jómódú családok is, akik például nemhivatalos autókereskedelemmel foglalkoznak.

A polgármesterek bár tudnak a kettősségekről, nem tehetnek semmit, kezüket a törvény megköti, hiszen amennyiben nem az említett listán szereplő személyek számára osztanák ki a segélyt, eljárás is indulhat ellenük.

Szintén gyakori eset, hogy a raktárakban álló csomagokat nem váltják ki a jogosultak, így ezeket visszaszállítják az elosztópontokra, ahelyett, hogy éhező családoknak adnák.

A visszás helyzetre megoldás lehetne az a javaslat, hogy egy újabb listát állítsanak össze a polgármesteri hivatalok, illetve, hogy a szóban forgó kettősséget a felsőbb vezetés felé is jelentsék és egy új kritériumrendszert is bevezessenek.

Hogy mit hoz a holnap, lesz-e megoldás a problémára, az még kérdéses, az azonban bizonyos, hogy a karácsonyi fenyőágak alatt rengeteg családnak nagyobb szüksége lenne a megmaradt ételcsomagokra, mint azon raktárak hideg falainak, amelyekbe visszaszállítják ezeket.


Megyeszerte jelezték a gondot a vezetőknek
Megyeszerte jelezték a gondot a vezetőknek


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: