2019-10-18 07:57:19• hírek • Blikk.hu

Gondnokság alá helyezték Vitray Tamást a tanítványai

Nem feledi első saját osztálya Vitray Tamást. A magyar televíziózás mai nagyágyúit, köztük Holló Mártát, Batiz Andrást vagy Jáksó Lászlót is összefogó, 1997-ben diplomázó csapat tagjai a mai napig figyelemmel kísérik volt tanáruk életét.

Vitray Tamás a Színművészeti Egyetemen Horváth Ádám (†89) rendezővel közösen tanította meg nekik a szakmai alapjait, és hiába dolgoznak az egykori nebulók ma már ezerfelé, Vitray az ATV Spiriten péntek este adásba kerülő Húzós című műsorban elárulta: féltő szeretettel gondoskodnak róla. 
 

– Nem tudom, illik-e ilyet mondani, de gondnokság alá helyezett ez az első évfolyam – árulta el a tévés legenda. Vitray a műsorvezető Rónai Egon (56) legnagyobb meglepetésére azt is elárulta, hogyan néz ki ez a gyakorlatban.
 

– Volt egy összejövetelük, ahol én is jelen voltam, és ott ez konkrétan elhangzott – mesélte mosolyogva Vitray. – A lényeg az, hogy úgy döntöttek, vigyáznak a tanár úrra. Az egyik kislány, Mester Ági, aki a Zenekadémián dolgozik, vett például egy négy előadásra szóló operabérletet, azaz négy koncertre két-két jegyet, és a volt tanítványok kijelölték maguk között, hogy melyik előadásra melyikük jön velem.


A Kossuth-díjas televíziós szakember híres osztályába a kereskedelmi csatornák első igazi sztárjai jártak. Itt végzett Holló Márta, aki ma már az ATV híradósa, Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese, Marsi Anikó, a Tények híradósa, Batiz András későbbi kormányszóvivő, Jáksó László rádiós és televíziós műsorvezető, Máté Krisztina televíziós műsorvezető, aki azóta maga is tanít a színművészetin vagy éppen Keleti Andrea, a TV2 Napló egykori riportere.


– Ez nagyon aranyos dolog, és érzem is a gondosságukat, mert fel-felhívogatnak, és ha lehet, akkor találkozunk is – zárta le a témát Vitray. Az Ötszemközt, a Csak ülök és mesélek, a Telefere vagy éppen a Töltsön velem egy estét! házigazdája 2010-ben, 32 esztendőnyi tanítás után döntött úgy, hogy búcsút vesz a katedrától. 
 

– Az igazat megvallva kicsit megkönnyebbültem. Túl sok volt már ez nekem, hiszen minden évfolyamban oktattam – mondta akkor a hazai televíziózás állócsillaga, aki tavaly a képernyőtől is végső búcsút vett, kereken hatvan évvel azután, hogy megjelent benne. 


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: